Az Amazonas vízgyűjtő területén 5-8 millióan élnek, köztük három lényeges társadalmi csoport: az őslakos indiánok, a riberinhok, akiket kaboklóknak is neveznek és az új-kolonisták, vagyis a legújabb kor telepesei.

A riberinhók olyan őslakosok, akik a mai napig önfenntartásra törekvő társadalomra rendezkedtek be. A természet szerves részeként élik mindennapjaikat a dzsungelben, és a legtöbbjük sosem hagyja el szűk életterét. A riberinhók a folyóból élnek, azt a dzsungel részének tekintik, és mindent kinyernek belőle, amit csak lehet. Faházaikat cölöpökre vagy a vízparttól nem messze építik fel, megélhetésüket gumi-ültetvényeken, brazilmogyoró-feldolgozóknál vagy vadhússal és halkereskedelemmel biztosítják. Az Amazonas nem csak élelemforrást, de a közlekedés fő formáját is jelenti számukra.

Léteznek olyan riberinho települések, amelyek turistákat is fogadnak, ételeket, italokat, emléktárgyakat árulnak és idegenvezetőként kísérik a csoportokat a dzsungelben vagy az Amazonason. A riberinhók különösen jól ismerik a folyót, a környéket, a vizet, ezért foglalkoztatják őket a turistacsoportok vagy a környéken járó, kutatókból, filmesekből álló expedíciók.

Annak ellenére, hogy a riberinhókat sokan olyan népcsoportnak tartják, amelyik a hagyományos társadalmi kereteket részesíti előnyben, ők igenis használják a modern kor vívmányait, mint például a láncfűrészt vagy a fegyvereket. Ezeket, ha szükségük van rájuk, a legközelebbi városban szerzik be. A riberinhók egy szűk rétege ugyanis abból él, hogy dzsungelben zsákmányolt állatokat (lajhárokat, kígyókat, majmokat, kajmánokat, madarakat) a többnapi járóföldre lévő “civilizációban” eladja. Ők azok, akik mindazt hazaviszik a többieknek, amit a társadalmuk önerőből nem tud előállítani.

Ezek a kimondhatatlanul szegény emberek tehát továbbra is ragaszkodnak életformájukhoz, a dzsungelben, az Amazonas partján kialakított társadalmukhoz, miközben párszáz kilométerre tőlük számítógép vezérelte nagyvárosok nőnek ki a földből.