Az igazság az, hogy ezzel az egésszel nem most akartam előjönni, de mivel karácsony előtt már nem írok több posztot, utána meg téli szünetre megy a KÉP-regény blog, és legközelebb február elején térek vissza, végül úgy döntöttem, hogy mégis a tűzzel fogok most játszani. Nem, nem átvitt értelemben, hanem szó szerint! © photo by morpho A helyzet az, hogy nem szoktam folyamatban lévő projektekről beszámolni, mert ez az egész még nincs kész, ráadásul egy konkrét céllal egy konkrét pályázatra készül, de mivel a bázisváros olyannyira messze van Magyarországtól,...

Hát, ami azt illeti, nem ez a világ legfrissebb története, de nem is a legegyszerűbb. Ez a kép lassan 34 éve készült, amibe egyébként nem szívesen gondolok bele, merthogy 19 éves voltam, és azért ennek az életkornak megvannak az erősen pozitív kisugárzásai. Például manapság már biztosan nem fedezném fel ezeket a szobrokat, mert nem járkálok eldugott kastélyparkok hátsó szegletében, ahol a madár se jár. Ha valakiben felmerül a kérdés, hogy akkortájt mégis mit kerestem ott, akkor maradjunk annyiban, hogy 19 éves voltam. Egyébként manapság már senki nem akadna...

Azt olvastam, hogy a szénégetők keveset beszélnek és mindig kormosak, ami egyébként szerintem a kéményseprőkre is igaz, de mivel esetünkben nem célom párhuzamot vonni, maradnék a hallgatag szénégetőknél. Huszonöt éves koromban láttam életemben először valódi szénégetőt, addig csak olvastam róluk, és bár egészen apró koromtól lelkes fogyasztója vagyok a faszénen sült ételeknek, sose gondoltam bele korábban, hogy az a zsák kormos izé, amit megveszünk a benzinkútnál, az honnan származik és micsoda is valójában. Azóta már tudom, hogy jó faszenet bükkfából...

Talán emlékeztek még rá, áprilisban megígértem, hogy háborúba kezdek az MI ellen. Hogy tükrökkel felvértezve fogom járni a világot és megmutatom, hogy hagyományos eszközökkel is megteremthető az, ami egyébként mesterségesnek látszik. Aztán, ha majd csalást meg trükköt kiáltanak, akkor bebizonyítom, hogy inkább tükröt kellett volna. © photo by morpho Máris elérkeztem az első ilyen esetig, mikoris egy szakértő kolléga jóvoltából a fenti kép került górcső alá. Az állítás az, hogy a vöröskáposztára egy képmódosító szoftver segítségével...

Ezt a képet a Sziget fesztiválon csináltam 2013-ban. Pont húsz évvel azután, hogy az akkor még Diáksziget néven futó legelső Szigeten elkezdtem fényképezni fekete-fehér filmre, és bár éreztem, hogy itt valami egészen új dolog van készülőben, nem hittem volna, hogy húsz évvel később az Óbudai-szigeten még bármiféle fesztivált fognak rendezni. Sőt, őszintén szólva azt sem hittem 1993-ban, hogy egy évvel később újra megrendezik az eseményt, ráadásul Eurowoodstock néven, telis-tele olyan külföldi fellépőkkel, akik az 1969-es eredeti Woodstocki fesztiválon...

Hogy lesz a cuccból limlom, avagy, ha tetszik, lehet fordítva is. Hogy lesz a limlomból cucc? Elképesztő, hogy egy lomtalanítás milyen tűpontosan rá tud világítani arra, hogy igenis van átjárás a haszontalan és a hasznos között, csak meg kell találni a haszontalannak tűnő tárgyakhoz a megfelelő embert. Én például sosem voltam egy gyűjtögető típus, sőt anno komoly vitákba keveredtem apámmal, mert benne erősen jelenvolt a „majcsakjóleszvalamire” faktor, és akkor képtelen voltam meggyőzni arról, hogy a mosógép dobozát nem kell elrakni a padlásra, mert...

A Csernobil című sorozatban Gyatlov főmérnök helyettes szájából hangzott el, részben kommunista rendszerkritikaként, az azóta szállóigévé vált mondat, miszerint a sugárzás „3,6, nem jó, de nem is tragikus”. Közben a sugárzás valójában ennek több ezerszerese volt, csak a műszerek felső határa 3,6-ra volt kalibrálva, tehát a szerkentyűk valójában kiakadtak, de a reakció erre is csak annyi volt, hogy biztos a műszer rossz. Az összes. Nyilván. A baj az, hogy ilyen gondolataim vannak az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) közelgő konferenciája...

Ha elfogadom azt az axiómát (nem fogadom el), hogy régen minden könnyebb volt, akkor a most következő fotó-logikai láncolat, ha körbeér, a saját farkába harap. Már ha tényleg körbeér, de azért próbáljuk meg! Az az alapállításom, hogy a fényképészek dolga a huszadik század elejétől úgy a 60-as évekig sokkal könnyebb volt, mint manapság. „A fényképezés egyfajta kiáltás, de nem azért, hogy az eredetiséget bizonyítsuk. A fényképezés az élet egyik formája.” Mondta ezt Henri Cartier-Bresson francia fotográfus valamikor a huszadik század 50-es éveiben....

Ez az egész történet egy kiállítás kapcsán merült fel, egy kocsmában. Érdekes, hogy a legjobb ötletek mindig egy bárban vagy kocsmában merülnek fel. Ezt sosem tudtam megmagyarázni. Valahogy a Rudasban, a jódos-sósban vagy teszem azt, hóesésben a libegőn sosem ugranak be olyan elképzelések, amik azán megváltják a világot. Jó, ez így talán egy kicsit nagyratörő elképzelés, de ha a saját világunkra gondolunk, akkor talán megáll a dolog. © photo by morpho Ha átmegyek egészen konkrétba, akkor ez a bizonyos ötlet a „Köztes Terek” nevet kapta végül,...

Az Amboseli Kenya egyik leghíresebb nemzeti parkja az ország déli részén, a tanzániai határ mellett, a Kilimandzsáró lábánál. A zebrák, elefántok és oroszlánok mellett leginkább a szavannák vándorai, a maszájok lakják, akik, még nagyjából ősinek mondható kulturális közegben, állattartásból és némi vadászatból tartják fenn magukat. Legalábbis eddig így volt. © photo by morpho A maszájok nem túl vendégszerető népség, igazándiból sosem voltak azok, de a turizmusban rejlő lehetőségek – különös tekintettel a könnyen begyűjthető készpénzre...