„Pénzszervezési nehézségekből fakadó turbulenciák miatt sajnos a bérek kifizetése késedelmet szenved.” Még mielőtt bárki felvonná a szemöldökét, a mondatnak abszolút semmi értelme. Az egykor volt Budapesti Nap című újságszerű izé egykor volt „felelős” szerkesztő szerű kamugépe körlevélszerű akármijében bírta leírni ezt a veretes mondatot, ami nagyjából megfeleltethető a „csődbe mentünk, bezárunk, és nem tudunk fizetni” tényszerű leiratnak. Ezt most csak azért citálom ide, mert a turbulencia kifejezést ennél hülyébb szövegkörnyezetben...

Napra húsz évvel ezelőtt, 2004. június hetedikén erősen zúzott a budapesti Könyvhét a Szent István téren. A teljes esemény alatt minden nap szakadt az eső, ami nem tesz igazán jót egy szabadtéri könyves bullernek. Az egészre csak azért emlékszem ilyen pontosan, mert ott és akkor jelent meg a második fotóalbumom Csak a Zene van címmel. Ez a könyv a tizenöt évnyi koncertfotózási ténykedésem teljes egészét lefedte. Azok a világsztárok, akik Magyarországon vagy a szomszédos országokban felléptek a rendszerváltás után, azok mind benne vannak ebben a kötetben,...

A kilencvenes évek közepén volt egy intenzív lóversenyes korszakom. Ez most elsőre úgy hangzik, mintha a szerencsejátékok és a sportfogadás rabja lennék, de erről szó sincs. Sőt, mindig is azt vallottam, hogy a szerencsejáték a vesztesek sportja. Nem túl nehéz kitalálni, hogy nyilvánvalóan fényképezni jártam a Kerepesi útra, a lóversenypályára. © photo by morpho Volt egy néhai újságíró kollégám, aki imádta a lóversenyt, és rendszeresen fogadott is. Néha-néha előfordult, hogy nyeregetett kisebb összegeket, de összességében biztos, hogy negatív...

Sosem tudtam megmagyarázni, de gyerekkorom óta vonzódtam a viharokhoz. Miközben a barátaim elmenekültek a villámok, a hatalmas szél és a zuhogó jégeső elől, addig én kimentem a viharzóna közepébe, és kíváncsian vártam a fejleményeket. Aztán később fényképezőgéppel tettem ugyanezt. Pedig nem veszélytelen a dolog. Vannak őrült kollégák, akik simán besétálnak kamerájukkal az amerikai tornádók szupercellájába, és előfordul, hogy sose jönnek ki onnan. A sztorinak amúgy megvannak az irodalmi és filmes vetületei, hogy ne kelljen nagyon messzire mennem, Dorothy-t...

Húsz éve már, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, ami két szempontból is jelentős dátum számomra. Egyrészt ez egy teljesen új fejezetet  nyitott az ország életében, másrészt itt ért véget az én klasszikus, eseményalapú, dokumentarista fotográfiai ténykedésem. A sors hozta ezt így, nem én akartam, de nekem az EU-csatlakozásról már örökké ez fog eszembe jutni. Pedig tök jól indult az egész. © photo by morpho Egy újság megbízásából végigfotóztam az egész EU-csatlakozási ceremóniát, annak minden eseményével egy teljes éven...

Van az a tipikusan női zenészkarakter, amikor az előadó hölgy egy szál gitárral kiáll a publikum elé, és hát, nem mondhatni, hogy túlhangszerelt popdalokat ad elő. Aztán van egy másik, amikor az előadó hölgy igazi popdívaként jelenik meg a színpadon, és hatalmas zenekar és gigantikus showműsor kiséri minden mozdulatát. Az ismertségi faktor szempontjából mindenképpen az utóbbi karakter a sikeresebb, de hosszútávú zenei értékteremtés szempontjából talán inkább a csendesen elgitározgató, dúdolgató hölgyekre tenném a voksomat. © photo by morpho Ez...

Nem tudom, hogy mostanság hogy megy ez, mert az elmúlt tíz évben egyetlen sztárinterjún sem fotóztam, de az biztos, hogy az ezredforduló környéki két évtizedben olyan szutyok helyeken interjúztunk világsztárokkal, hogy sokszor nekem volt kellemetlen az egész, de tényleg! A három évvel ezelőtt a Black and Blue Caféba költözött Chick Corea az egyik sztenderd áldozata volt ennek a kis magyar valóságnak. Akárhány interjút csináltunk vele, mindig sikerült a város legszutykosabb helyiségét megtalálni hozzá. Na, nem mi kerestük, mi készen kaptuk a fűtéscsövekkel...

Azt gondolom, kevesen tudják így elsőre, hogy ki is van a képen. Ha segítek annyit, hogy ő egy világbajnok, gyanítom, akkor se nagyon. Ha hozzáteszem azt is, hogy a poszt címének erős köze van a képen látható személyhez, akkor már lehet, hogy akadnak néhányan az idősebb generációból, akik felismerik Rózsavölgyi Istvánt, aki 1956 augusztusában megdöntötte az 1500 méteres síkfutás világcsúcsát. Az a vicces, hogy egyébként Tábori László világcsúcsát döntötte meg, sőt, ezen a távon akkortájt annyira pengék voltunk, hogy a 4x1500 méteres váltó világcsúcsa...

Ráadásul rengeteg pitypang nyílott ki, és sokáig azt gondoltam, hogy ezt soha senki nem fogja megírni, mert teljesen érdektelen. Erre kiderült, hogy erről koránt sincs szó. Sőt. Talán kezdjük ott, hogy ennek most még nem is kellett volna megtörténnie! Nagyjából hat héttel jár a természet a virtuális, sokéves átlagos önmaga előtt. A február nagyjából megfelelt egy sztenderd márciusnak. © photo by morpho Ha 1848-ban ilyen éghajlati viszonyok uralkodtak volna, akkor a forradalmat simán előre hozzák februárra. Magyarországon, például, tavasszal és ősszel...

Az RTL bejelentette, hogy dokufilmsorozat készül Kokóról. Tulajdonképpen csak az lep meg az egészben, hogy ez eddig miért nem történt meg. Kovács István és a körülötte kialakult médiahájp olyan szinten határozta meg az ezredforduló környékének Magyarországát, mint a nyolcvanas években a magyar űrhajós, Farkas Berci vagy a kilencvenesben az egyébként számomra teljesen értelmezhetetlen Zámbó Jimmy jelenség. © photo by morpho Kokót az egész ország szerette. Esténként nagymamák és kismamák tömkelege ült le a tévé elé profi boxot nézni, hogy drukkoljon...