Pár éve egy klímaváltozásról szóló beszélgetésen, amikor kiraktam ezt a képet a kivetítőre, egy meghökkent arcú hölgy hirtelen belekérdezett az előadásba. – Úristen, ez mikor volt? Aztán majd minden jelenlévőről az derült ki, hogy egyáltalán nem emlékeznek már, sőt nem is tudtak arról, hogy a Balaton a katasztrofális mértékű vízhiány miatt az elmúlt húsz évben kétszer is traumatikus éveken esett át, ami annyira drámai léptékű volt, hogy a déli part menti sekély partszakasz helyenként több száz méteres szélességben gyakorlatilag kiszáradt.

© photo by morpho

2002 és 2003 volt az első ilyen extraszáraz dupla év, amikor annyira eltűnt a tóból a víz, hogy a mederben bicikliztem. Ráadásul nem vízibiciklivel. Ez a jelenség egyébként akkor annyira felzaklatott, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a koncertfotózás helyett a klímaváltozás dokumentálásával kezdtem foglalkozni. Az extrém szárazság már a szezont megelőző télen elkezdődött, aztán tavasszal folytatódott, és a Balaton körüli vízgyűjtő területek egyáltalán nem töltődtek fel a nyár elejére. Júniustól pedig három hónapos kánikula következett, amely szinte szemmel láthatóan párologtatta el a tóból a vizet. Naponta centiméterekkel csökkent a vízszint, míg eljutottunk a kiszáradt mederig.

2004-ben szerencsére komoly esőzések következtek, így a vízszint viszonylag hamar helyreállt, de arra mindenképpen jó volt ez a rémálom, hogy a vízügyi szakemberek komolyan elkezdtek foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy ha ez megismétlődik, akkor hogyan lehetne pótolni a Balaton vizét.

Tíz év telt el, és az egész szörnyűség újra megismétlődött. A 2012-13-ban bekövetkező szárazság még a tíz évvel korábbit is felülmúlta. A víz eltűnt a tóból, a stégek szárazra kerültek, a horgászok nem fogtak semmit, a turisták keserű emlékekkel tértek haza a nyaralásból, én pedig fényképeztem tovább ezt a borzalmat és azon tűnődtem, hogy vajon hány évente ismétlődik meg ez a jelenség és vajon mit lehetne tenni ellene.

Az egész szitu azért nehéz ügy, mert a klímakrízis ellen nem a Balaton partján kell keresni a megoldást, a tó „csak” szenvedő alanya az egésznek. A helyi vízpótlás pedig valamiért nem mozgatott még meg annyi pénzt, hogy megvalósuljon. Pedig több ötlet is felmerült már az ügyben, de végül ténylegesen csak annyi történt, hogy a Balaton üzemi vízszint-maximumát 120 centiméterre emelték. Ez persze csak elméleti kérdés, mert a tóban lévő vízmennyiséget továbbra is az időjárás szabályozza. Az pedig idén nem nagyon lesz kegyes! Olvasom, hogy „Az optimista prognózisok szerint augusztusra 86-100 centiméterre, a pesszimistább várakozások szerint idén akár 50-60 centiméterre is csökkenhet a Balaton vízállása”.

Ránézek a naptárra és azt látom, hogy 2022 van. Ismét pontosan 10 év telt el a legutóbbi kiszáradás óta. Ez nem jelenti azt, hogy most is ugyanaz fog történni, de a csapadékhiány Európa szerte elkeserítő. Viszont nem mondom azt sem, hogy most is letudjuk két szezon alatt az egészet, és a víz visszatér a tóba. Egy tavat ugyanis az különböztet meg egy sivatagtól, hogy víz van benne. Ezért hívják tónak. Maradjunk annyiban, hogy erősen aggódom.

(morpho)