„A Nyár utca húsz előtt állva a taximra várok, és megpróbálok nem gondolni rá,
hogy szürkébbek lettek a házak, vasárnap lejár a bérletem, és nem ezek lesznek a legszebb éveink” – Ezt a szöveget énekelte 2015-ben Szabó Benedek, a Galaxisok frontembere, a Felkelek, elmegyek boltba című dalban. Joggal merülhet fel bárkiben a kérdés, hogy vajon miért olyan lényeges ez a Nyár utca húsz, hogy külön ki kellett emelni egy dalban? Hát, csak azért, mert 2013 ősze óta egészen a múlt hétig ott működött a magyar zenei alterközönség kulthelye, a Beat ont he Brat klub. A múlt héten ez a szöveg jelent meg a klub közösségi oldalán: “Most, hogy a Daft Punk feloszlott, mi is lehúzzuk a rolót. Eddig tart a vicc, innentől sajnos komoly: arra kényszerülünk, hogy elhagyjuk a Nyár utcai helyszínt. Most össze kell szednünk magunkat és a terveinket.”

© photo by morpho

Csak nem már megint egy kis móka meg kacagás? Hát, nagyon nem. Néha úgy érzem, hogy a KÉP-regényt nem is én írom, csak kétségbeesve jegyzetelve rohanok az események után. Mindig közbejön valami aktuális, aki/ami meghal, bezár vagy jegesedik.

Hogy miért érint engem különösen fájdalmasan ez az egész? Hát, csak azért, mert Lévai János, a klub tulajdonosa az osztálytársam volt a gimnáziumban, sőt, négy éven keresztül egy összetett, közös zenei projektet is futtattunk. A nyolcvanas években jártunk, a szocializmus végnapjaiban, és akkoriban a friss lemezekért még minimum Bécsig kellett menni. Mivel mindkettőnk apja olyan munkakörben dolgozott, hogy szinte hetente jártak Nyugat-Európába, ezért közös lemezlistákat állítottunk össze, majd a megjelenéseket figyelembe véve leadtuk a rendelést. Az aktuálisan utazó szülő aztán megvette az aktuális lemezeket, mi meg rögtön felvettük egymásnak kazettára. Így pontosan kétszer annyi friss zenéhez jutottunk hozzá, mintha külön-külön csináltuk volna. Néha voltak súrlódások, de Jancsi szélesítette a látókörömet, mert ő inkább a popra mozdult, én meg jobban szerettem a gitáralapú zenéket. Ráadásul a nyolcvanas évek vége volt az az időszak, amikor elkezdtek Magyarországra szivárogni a külföldi sztárok, úgyhogy már koncertekre is jártunk együtt.

Asszem, e nélkül az egész nélkül sosem lett volna belőlem koncertfotós, és sosem jutok el a Rolling Stonesig. Jancsi meg közben DJ Gasman néven tolta, és a kilencvenes években magyar indie zenekarok bulijain kezdett játszani. 2004-től már a magyar indie bástyáját, a Gumipop partisorozatot szervezte, és majdnem minden héten volt Budapesten vagy a fesztiválokon buli, ahová Londonból repítette a zenekarokat. Aztán 2013-ban megnyitotta a saját klubját, a Beat On The Bratet. (A klub neve egy Ramones dal címéből jön.) Ahogy ő mondta, azért, hogy „legyen egy otthona a normális popzenének”! Talán az volt a hely varázsa, hogy Jancsi péntekente tematikus napokat szervezett. Eleinte angolszász típusú popzenékre szakosodva, később ezt kibővítve mutatott be egy-egy zenei stílust, korszakot vagy zenekart, külön kitérve az aktuális téma kultúrára gyakorolt hatásaira, történetére. Aztán egyszer csak kultklubbá vált a hely. Egyre több zeneértő ember járt oda, a Vakáció! című dalhoz készült Galaxisok klipet is ott forgatták. Nem is tudom, hogy volt-e Budapesten valaha hasonló. Na, ez zárt be a múlt héten, legalább is ezen a helyen biztosan.

Mondjuk, ha jobban belegondolok, az utolsó Beat On The Brat bulit Halloweenkor rendezték, most csak annyi derült ki, hogy a lakat végleg az ajtón marad. Szeptemberben írtam egy posztot, hogy egyelőre nem nyit ki Amszterdam egyik kultikus zenei klubja, a Bourbon Street. Azt már meg sem merem említeni, hogy New Yorkban végleg bezárt a Club 21, Marilyn Monroe, Humphrey Bogart, Orson Welles vagy Frank Sinatra egykori törzshelye. Lévai Jancsi persze más helyen újra ki akar majd nyitni, de az már egy másik történet lesz. Úgy tűnik, hogy a pandémia nem tesz igazán jót a kulthelyeknek, és Szabó Benedekkel élve, tényleg nem ezek lesznek a legszebb éveink.

(morpho)