Olvasom, hogy a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) arra kéri tudóstársaikat, hogy „ne készítsenek több cuki videót és képeket, ahol majmokkal pózolnak, szelfiznek, pacsiznak és haverkodnak.” Minderről egy közleményt is kiadtak, kihangsúlyozva, hogy a jövőben a cukiskodásra hajlamos kutatók, tudósok, PhD-s diákok és más, a majmok közelébe kerülő embertársaik tartsák a tisztes távolságot az állatoktól. A közösségi médiában látható „cuki majmos” videókat látva az emberek elkezdtek rá vágyakozni, hogy ők nekik is legyen ilyen vagy olyan kis majmuk. „Mindez jelentős veszélyt jelent a majmok túlélésére nézve, mert az emberek emiatt házi kedvencként tekintenek a majmokra, és a vadonban való túlélésükre ez negatív befolyással van” – állítja Brian Hare, a Duke egyetem antropológusa.

© photo by morpho

Minden elismerésem Brian Harenak, aki bizonyára kitűnő munkát végez a majmok túlélése érdekében és mindent elkövet, hogy cukiskodó tudóstársait visszatartsa a majmok ölelgetésétől, amit leginkább onnan látni, hogy kifolynak az internetből Dr Hare majmokkal közös szelfijei. De azért jobban belegondolva, Dr Haretól függetlenül is ez az egész úgy hülyeség, ahogy van. Ez egyébként nem az én véleményem, hanem azoké az embereké, akik napi kapcsolatban állnak a majmokkal, és mondjuk, nem azért mert tudományos alapon vizsgálgatják őket, hanem mert effektíve együtt élnek velük. Mondjuk, mert beleszülettek a majmok közé, mint ezek a riberinho srácok Amazóniában. Mikor ezt a képet csináltam, még nem létezett a „tartsd magad távol a majomtól” doktrina, de gyanítom erősen kiröhögtek volna, ha felvetem nekik az ötletet, és valami azt sugallja, hogy ez ma sem lenne másképp.

A brazil esőerdőben élő gyerekeknek, szinte mindnek, van valamilyen háziállata, és bár a lajhártól a papagájon keresztül a kajmánig elég széles a paletta, a legtöbben mégis inkább majomban utaznak. Nagyjából olyan nekik ez az egész, mintha Magyarországon kiadnának egy rendeletet, hogy ne pózoljunk kutyákkal vagy macskákkal. Erre persze lehet mondani, hogy a kutya az háziasítva van, de a helyzet az, hogy Dél-Amerikában a majom is. Egyébként Afrikában pont ugyanez a helyzet, egy csomó gyerek majmokkal él együtt, és mivel okostelefonjuk nekik is van, adott esetben bizony küldözgetik egymásnak a majmos képeket. Hát, ez nehéz ügy. Sőt, a Jane Goodall Intézet tavaly hasonló irányelveket fogadott el, amin elég jót röhögtem, mert Jane Goodall pont annak köszönhette a csimpánzok megismerését forradalmasító eredményeit, hogy fizikailag közel tudott kerülni a majmokhoz. Most akkor ilyenkor mi van?

Ráadásul a majom és ember viszonyának komoly irodalmi és filmes háttere van. Edgar Rice Burroughs Tarzanjától kezdve, akit ugye majmok neveltek fel, (mármint Tarzant 😊) egészen a szerelmes King Kongig, és akkor a Majmok bolygóját még nem is említettem. Sőt, a Keménykalap és krumpliorr című Csukás István regényen és az abból készült filmen keresztül magyar szála is van a majmos történetnek.

Azért sem értem, hogy mit akar ezzel az egész majomüggyel a Természetvédelmi Világszövetség, mert évtizedek óta azt hallgatjuk tőlük, hogy azért kerüljük a közvetlen kapcsolatot a majmokkal, mert agresszíven támadólag léphetnek fel az emberekkel szemben, sőt, mindenféle betegségeket terjesztenek. Kelet-Afrikában, például, mindenféle meghívó nélkül is simán bejöttek a majmok a hotelszobámba és megdézsmálták a csokis kekszemet, meg lenyúlták a viszkit a minibárból. Most meg hírtelen megfordult az egész, és a majmok védelmében kerüljük el a közös szelfit? A dolog nem csak azért kivitelezhetetlen, mert a majmokkal együtt élő népeket nem kérdezte meg senki, hanem azért is, mert a majmok álláspontja sem ismert az ügyben. Ehhez képest a tudósok cukiskodó majomfotói erősen marginálisak.

(morpho)