New Yorkban városszerte sokan futnak. Mindenhol. Ennek alapvetően két oka van. Vagy sok idejük van, és kocogni járnak, vagy nincs idejük semmire, ezért rohannak mindenhova. Aztán van, aki autóba ül vagy tömegesen közlekedik, de ennek is megvannak a hátulütői. Kezdjük az 55-ös busszal! Arra már régen rájöttem, hogy minden magára valamit is adó városban van 55-ös busz. Lövésem az nincs róla, hogy ez miért van, de van. Sőt, nemcsak hogy van, de nekem mindig van valami dolgom is vele. Nyugodtan mondjuk ki, az 55-ös busz az egész életemet végigkíséri. Gyerekkoromban azzal jártam a Városligetbe, Frankfurtban a repülőtérre, Rómában a belvárosba, New Yorkban meg Dél-Manhattanbe. Aztán volt még, hogy horgászni is azzal jártam, de ez már egy másik történet.

photo by morpho

Szóval, van New Yorkban az 55-ös busz, ami kb a Central Park magasságából indul és lemegy egészen a kompig, amivel ki lehet jutni a tengerre vagy a Szabadságszoborhoz, vagy mittudomén. Persze arra metró is jár, nem is egy, de az egyrészt a leggyorsabb közlekedési eszköz a városban, másrészt túl sűrűn jár, ezért ha valaki egy kis kalandra vágyik, menjen inkább busszal. Ráadásul onnan látni is lehet a várost, és ez az egyetlen előnye a felszíni kóborlásnak, ami tényleg létezik. Már persze, ha jön a busz, és nem kell pisilni. Na, nézzük most meg ennek az ellenkezőjét. Ha már az ember a busz mellett dönt, akkor eltávolodik a metrótól, mert a busz lényege, hogy bemegy a kis utcák közé, ahova a metró meg nem.

Így utólag belegondolva, kicsit jobban bíztam ebben az 55-ös buszban, mint kellett volna. Hallottam ilyeneket, hogy New Yorkban a buszközlekedés nem mindig megbízható, ráadásul nem is feltétlen logikus, de ezt az elavult európai gondolkodásom miatt figyelmen kívül hagytam. Én marha! Szóval, fél óra várakozás után a busz sehol, így elindultam gyalog dél felé, az 55-ös vonalán, figyelve, hogy a busz nehogy elzúzzon mellettem. De nem kellett ilyesmitől tartani. Valószínűleg nem az 55-ös napot fogtam ki. Mert egyébként az összes helyi viszonylat megfordult a környéken materiális formában is, de aztán mindegyikkel úgy jártam, mint amikor lelkendezve meglátsz egy jégkrémes dobozt, aztán amikor kinyitod, kiderül, hogy töltött káposzta van benne.

Az agyam lehalt, a hólyagom gyakorlatilag feladta, és egyéb urulógiai problémák is akadtak, ami miatt nem akartam tovább várni a nem létező buszt. Konkrétan a tököm lett tele az egésszel! Mikor alig másfél óra múlva idáig jutottam, a taxi mint opció kezdett kibontakozni előttem, de mivel sok hozzám hasonló idióta várta addigra már a rejtélyes busz hűlt helyét, ezért a taxi népszerűbb lett a környéken a hamburgernél, ami amerikai megközelítésben nagyjából az Armageddon szinonimájaként is felfogható. Ezt igazán lényegre törően Steve Carrel fejti ki a Nagy Dobás című filmben. Szóval, amikor már az előtted állónak sem megy, akkor van az, hogy megnézed, hogy merre van a legközelebbi metrómegálló (messze van), és ha kibírod anélkül, hogy behugyozzál, akkor van esélyed 20 perc múlva, pisilés után a hotelben inni egy Budweisert és megfogadni, hogy New Yorkban soha többé nem szállsz fel egyetlen buszra sem. Ehhez egyébként komoly önfegyelem és erős összpontosítás szükséges, ezért könnyen megszeghető. Csak szólok.

(morpho)