MORPHOBLOG

KÉP-regény: A fiúk nem sírnak

  • 2016-10-27

Cure koncertre nem lehet tudatmódosító nélkül menni. Ez amúgy lehet egy nő is, de erről majd kissé később. Ha mélyen átgondolom, tiszta fejjel nem is lehet koncertet fotózni. Legalább is nekem még nem sikerült. Persze ez azért is lehet, mert még sosem próbáltam. Azért az elég jó, amikor az ember másnap reggel nem csak azt tudja meg, hogy milyenek lettek a képek, hanem azt is, hogy tulajdonképpen kit is fotózott. Volt néhány érdekes eset. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy minden koncert fotózása előtt legurítottam egy üveg vodkát, hiszen volt, amikor csak egy fél üveg csúszott le, de valahogy sosem hibáztam nagyot. A Cure persze egészen más. A Cure-t sokszor fényképeztem, de sosem csak egy munka volt. Nehéz elvonatkoztatni, amikor valaki a gimnáziumból hozza magával a kalandot, aztán ez később sem múlik el. Sőt!

robert-smith-the-cure
photo by morpho

A zenekar háromszor volt eddig Magyarországon. Mind a hármon ott voltam, mindig mással és a buli mindig rólam szólt. Illetve nem csak rólam. Tökéletes pontossággal képezte le aktuális kapcsolataimat az aktuális nőkkel. Mintha a zenekar előre tudta volna, hogy éppen kivel/mikor/miként vagyok. 1989-ben csak én voltam szerelmes (pontosabban a lány is az volt, csak valaki másba), 2002-ben minden összeomlott, 2005-ben pedig már minden mindegy volt. Aztán a vége mindig szar lett. Legszívesebben mindig sírtam volna, de a fiúk nem sírnak. Legalább is ezt mondják. Lassan be kéne fejezni a szentimentalizmust, mert amúgy hányok tőle, de valahogy kikívánkozott. Bocs. Apropó hányok tőle. 2002-ben, a Sziget fesztiválon, amikor ez a kép készült, nem csak jelképesen hánytam. Kicsit nagy volt az aktuális érzelmi bomba, amire kicsit nagy tétel tudatmódosítóval kerestem gyógymódot. Igazándiból üvölteni kellett volna, de mint tudjuk a fiúk nem sírnak!  Viszont inkább maradjunk a képnél.

Mire megérkeztem a BackStage-be a színpad mögé, nagyjából fogalmam sem volt, hol vagyok. Arra még emlékszem, hogy néhányan próbáltak velem kommunikálni, de aztán már csak az van meg, hogy hánynom kell. Nem tudom próbáltatok-e már hányni egy kordonokkal körbezárt téren, ahol kb 200 ember ácsorog körülöttetek, újságírók, szervezők, kidobó emberkék, a kordon mögött 60 ezer néző és mind a négy WC messze van, ráadásul foglalt. Naná, hogy az! Lehet hányni, csak hülyén néz ki, pláne úgy, hogy közben tulajdonképpen arra vársz, hogy végre beengedjenek a színpad előtti fotósárokba. (Milyen hülyeség ez! Az árok nem fotózik, az asztal nem dohányzik, a kád meg nem fürdik, mégis ezt kamuzzuk.) Aztán amikor már nem bírtam tovább, odalépett hozzám a tour manager és a kezembe nyomott egy szerződést a fotózási feltételekről. Aha. Ezt így hogy? Ránéztem. First Name:……. Kéne egy toll! Talán az irodában? Ott biztos nincs, de azért sokat segített. Lazán lehánytam az iroda oldalát, a fényképezőgépem merő okádék lett, és ami a legjobb az egészben, hogy ez nem érdekelt senkit. Pedig azt hittem, simán kidobnak. Nagy nehezen kitöltöttem a papírt (másnap kiderült, hogy rutinosan az összes kép szerzői jogáról lemondtam a zenekar javára, úgyhogy ez a kép itt most meg sem jelenhetne…) Na, akkor ott egy pillanatra biztosan elsírtam magam. Emlékszem rá. Igen, tudom, hogy a fiúk nem sírnak, de akkor és ott muszáj volt.

Utána már csak annyi van meg, hogy a kollégák betolnak az árokba, a zenekar megjelenik a színpadon, és elkezdődik az “Out of This World”,de hogy ez a kép hogyan készült el, arról őszintén mondom, fogalmam sincs. Robert Smith tekintetében viszont benne van minden, ami akkor fontos volt és ez még akkor is igaz, ha a fiúk nem sírnak.

Október 27.-én csütörtökön, vagyis ma, megint Budapesten játszik a Cure. A fiúk nem sírnak. Más most hirtelen nem jut az eszembe…

(morpho)

3 hozzászólás on KÉP-regény: A fiúk nem sírnak

  • fsp
    2016-10-27 at 13:22

    Nagyon jó. A kép is.:)

  • dzsu
    2016-10-27 at 23:27

    A fiúk pont úgy nem hánynak, mint ahogy sírnak.

  • Judit Farkas
    2016-11-13 at 17:36

    És az október 27-i kép?
    Várom.
    A fiúk egyébként pont úgy sírnak, mint a lányok-tapasztalat. Én nem sírok, általában röhögök, ami az esetek 10%-ban inkább sírás. Csak akkor sírok komolyan meg szívböl, ha valaki végleg a visszahívhatalan kategóriában végzi, ergo meghal. Minden másra lehet megoldást találni;) Jovanotti: Penso positivo…

Vaker

Az email címed nem lesz nyilvános. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező