MORPHOBLOG

KÉP-regény: Csibecsata

  • 2015-10-16

Kedves/kedvetlen mindenki, aki erre jár! Mondhatnám, hogy valami teljesen új dologgal állok elő, de nem mondom, mert nem lenne igaz! Nagyjából arról van szó, hogy heti rendszerességgel kirakok a blogomra egy képet és leírom nektek, a kép készítésének körülményeit, az egész sztori hátterét. Mivel ezt nem én találtam ki, hanem már jó néhány sajtóorgánum alkalmazta az elmúlt akárhány évben, ezért a dolog csak annyiban új, hogy a képeket minden esetben én gyártottam/gyártom le, miközben a korábbi esetekben nem a kép készítője, hanem az újságíró személye kötötte össze az egyes cikkeket/posztokat. Sok esetben a sztori egyébként sokkal érdekesebb, mint maga a kép, de ezt majd ti is látni fogjátok.

Csibecsata
photo by morpho

Most elmesélem nektek, hogy hogyan kell véletlenül megnyerni a Magyar Sajtófotó Pályázaton a Hír kategóriát. 1996-ot írtunk. A Kossuth térre hirdettek csirkeosztási akciót. Már nem emlékszem, hogy melyik cég és miért, de az kétségtelen, hogy igencsak nagy tömeg verődött össze. Ez már csak azért is volt így, mert sokaknak nem volt meg, hogy ezek itten naposcsibéket fognak osztogatni, nem konyhakész gyorsfagyasztott bontott csirkét tálcás kiszerelésben. A Barabást kiáltó tömegpszichózis azonban felülírta ezt a problémát, és úgy vetették magukat az emberek a naposcsibékre, mint egyszeri parlamenti képviselő a költségtérítésre. Hogy aztán mit csináltak a csibékkel a panelban, rosszabb esetben egy aluljáróban, az örök rejtély maradt, de az mindenesetre elgondolkodtató, hogy a szegénység húsz év alatt csak még nagyobb lett. Ma már nem is lehetne egy ilyen akciót megtartani, mert a tömeg felborítaná a teherautót. Az egész történet gyakorlatilag rendkívül profán volt, és ha valaki igazán hatásvadász képet akart csinálni, akkor csak fel kellett mászni a furgon tetejére…
Ja, hogy miért nyertem első díjat? Azért mert összeveszett a zsűri! : ) A kilencvenes években nagyon komoly háttér lobbi ment a sajtófotó pályázatokon. Mindenkinek megvoltak a favoritjai, és a képeket néhányan már jóval a zsűrizés előtt látták. Ebben az évben a beadási határidő előtt két nappal az orrom előtt beszélte meg a Parlamentben az egyik zsűritag és az egyik későbbi nyertes, hogy pontosan mit adjon be és miből legyen sorozat illetve egyedi kép… Baromira nem érdekelte őket, hogy ezt mások is hallják. Ma már csak röhögök az egészen, de akkor, 24 évesen, ez véresen komolynak tűnt. Mindenesetre a képet beadtam, és azért nyertem végül, mert a zsűritagok nem tudták egyensúlyba hozni saját lobbistáikat, és kicseszésből semleges képekre is szavaztak. : ) Végül a zsűri annyira összeveszett, hogy még olyan tag is akadt, aki nem írta alá a végén a jegyzőkönyvet, mondván: Nem ért egyet az eredménnyel…

(morpho)

1 komment on KÉP-regény: Csibecsata

  • GF
    2015-10-19 at 14:43

    Én már láttam ezt a képet 😉

Vaker

Az email címed nem lesz nyilvános. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező