A Csernobil című sorozatban Gyatlov főmérnök helyettes szájából hangzott el, részben kommunista rendszerkritikaként, az azóta szállóigévé vált mondat, miszerint a sugárzás „3,6, nem jó, de nem is tragikus”. Közben a sugárzás valójában ennek több ezerszerese volt, csak a műszerek felső határa 3,6-ra volt kalibrálva, tehát a szerkentyűk valójában kiakadtak, de a reakció erre is csak annyi volt, hogy biztos a műszer rossz. Az összes. Nyilván. A baj az, hogy ilyen gondolataim vannak az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) közelgő konferenciája előtt, amit november 10. és 21. között rendeznek meg a brazíliai Belémben.

© photo by morpho

Volt szerencsém többször is megfordulni Brazíliában, és már földről, vízről és levegőből is láttam esőerdőt, úgyhogy elsőre ezt egy tök jó, mondhatni szimbolikus helyszínnek gondoltam, aztán a brazil klímavédő kormányzat úgy döntött, hogy gyorsan felkasíroz egy négysávos autópályát, hogy az 50 ezer regisztrált érdeklődő könnyebben bejusson majd a reptérről a városba. Igaz, hogy emiatt ki kellett irtani 13 kilométer hosszan az esőerdőt, de a cél szentesíti…

Na, itt mindjárt el is ment a kedvem az egésztől. Ez olyan, mintha le kéne bontani egy házat, hogy legyen hely a szélturbinának, ami majd az energiát adja annak a háznak, amit épp az imént bontottunk le. Ráadásul itt nem csak simán emberi hülyeségről van szó, hanem annál sokkal többről. A kilencvenes évek első felében, amikor először jártam az Amazonas mentén, Manaus környékén érdekes sztorit mesélt egy helyi ribeirinho figura. A ribeirinho az amazonasi esőerdőben élő folyami lakosokat jelenti, akik főként halászatból és mezőgazdászatból tartják fenn magukat. Nagyjából olyanok, mint Magyarországon a tanyákon élők, csak ők nem távolsági busszal, hanem kenuval meg motorcsónakkal járnak az okmányirodába.

Ez a fickó, bizonyos Klementínó, akkortájt kaucsukültetvényben utazott, amiért ki kellett vágni egy csomó erdőt, és ha a talaj kimerült, akkor kivágott egy újabb darabot. Azt mondta, hogy gyerekkora óta már több kilométert vándoroltak arrébb a folyó mentén, mert mindig költöztek az új ültetvény után. Gyanítom most is ez megy, csak már a pálmaolaj a sláger. Az elhagyott területre visszanő a vegetáció, de ez inkább másodlagos erdő, amolyan bozótféle, hiszen a talajban már semmi tápanyag nincs.

Erről beszélgettünk, amikor Klementínó előjött a vándorló fák történetével. Nem, itt most nem az Entekre kell gondolni! Az egésznek semmi köze az egy gyűrűhöz, sőt még Középföldéhez sem. Bizonyos fafajták a túlélés érdekében elmenekültek az erdőírtás elől és magjaikat olyan irányba szórták szét, hogy az kikerülje a láncfűrész által veszélyeztetett területeket. Így a következő generáció már nem a folyóparton fog szárba szökkenni, hanem elmozdul az erdő belseje felé. Aztán ha már ez a fa termőképes lesz, akkor szintén beljebb fogja magozni magát egy sorral, és végül egy csomó fafajta eltűnik a folyópartról.

Hát, hittem is meg nem is az egészet, de most a klímakrízis kapcsán újra belefutottam a sztoriba, immár nem Klementínó, hanem az Interesting Engineering előadásában. A hőérzékeny fák az esőerdőben a klímaváltozás hatására az imént vázolt módon mozdulnak el a hűvösebb és nedvesebb klimatikus viszonyú területek irányába. Már persze, ha nem vágják ki őket. Valamit egyébként javult a helyzet, a brazil esőerdők kiirtása lelassult, de ha az állam ilyen példát mutat az útépítésekkel, akkor elég nehéz lesz elmagyarázni a ribeirinhoknak, hogy ők meg ne nyúljanak az erdőhöz.

Közben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a tíz évvel ezelőtti párizsi klímacsúcson előirányzott célt – miszerint a globális felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt kell tartani az ipari forradalom előtti szinthez viszonyítva – már nem lehet megvalósítani. Ez már most is olyan 2,8 környékén van. A politikusok erre vállat vonva csak annyit mondanak, hogy „a 2,8 nem jó, de nem is tragikus”.

Ráadásul ez a 2,8 is csak akkor jönne össze, ha az országok betartanák a kibocsájtással kapcsolatos vállalásaikat, csakhogy nem tartják. Példának okáért Donald Trump a klímakrízist „a világ legnagyobb átverésének” nevezte, visszavonta a klíma- és levegővédelmi intézkedéseket, leállította a tiszta energia-projekteket, szakembereket rúgott ki, sőt, megtiltotta a klímaváltozás szó használatát a kormányzati anyagokban. Gratulálok, elnök úr! Csernobilisztikus! Aztán a fák meg végül megunják az egész töketlenkedést és lelépnek! Nem csak a folyópartról, hanem a bolygóról is. Mi meg itt maradunk kísértetnek.

(morpho)