A Costa Braván nyaraltam idén nyáron, és a hotel tetején volt egy sky bar. Ha valaki véletlenül nem tudná, ez a szálloda tetőteraszán egy jakuzzival, medencével és napágyakkal körberakott koktélozó hely, közepén egy bármixerrel, aki némi anyagi ellenszolgáltatásért cserébe szervírozza a Long Islandet meg a Bloody Maryt. Azt most hirtelen nem értem, hogy miért járnak az emberek negyven fokban a tetőre koktélozni, de a folyosó végén, ahonnan az én szobám nyílt, könnyen elérhető volt a hely a tűzlétrán, amely az épületen kívül haladt, és rajtam kívül egyetlen hülye turista sem használta.

© photo by morpho

Így aztán délelőttönként pillanatok alatt fel lehetett ugrani a tetőre és betolni egy hideg sört. Az egyik alkalommal volt nálam egy Gaudí munkásságát taglaló könyv, és azt olvasgatván a bármixer megszólított. – Á, látom, érdeklik a művészetek! Akkor mindenképpen menjen el a modernista temetőbe, az magának tetszeni fog! Modernista temető Lloret de Marban, a Costa Brava közepén? Először azt hittem, hogy poén, de amikor a forma elkezdte magyarázni az útvonalat, nyilvánvalóvá vált, hogy tényleg van itt egy szokatlannak tűnő temető. Miközben ezt felvázolta, közben be is zárt, pedig ittam volna még egy sört, de hát a szieszta az szieszta. Viszont a temetőre kíváncsi voltam, ezért kicsit utánanéztem.

Túl sok infót ugyan nem találtam, de a lényeg nagyjából annyi, hogy a temetőt 1896-ban kezdték el építeni és 1901-ben nyílt meg. A síremlékek építészeti stílusa tényleg Gaudít idézi. A kriptákon található faragott szobrok vagy a sírkövek csiszolt márványlapjai valódi mesterművek.  A síremlékeket a kor ismert katalán szobrászai készítették, és egy tengerparti mediterrán kisvárosban olyannyira meghökkentő és oda nem passzoló az egész jelenség, mintha a Házsongárdi temető, mondjuk, Balatonfüreden lenne, a Tagore sétány mellett.

A sírkert déli szomszédságában a település egyik legnagyobb szállodája figyel, bár arra ügyeltek, hogy a szobák lehetőleg ne a temetőre nézzenek. Megmondom őszintén, nem szokott problémát jelenteni, hogy melyik fotót válasszam a KÉP-regényekhez, de ez most különösen nehéz ügy volt, ugyanis ennek a temetőnek legalább három, egymástól teljesen különböző arca van. A gazdag nemesi- és kereskedőcsaládok monumentális kriptái és a hozzájuk tartozó szobrok a sírkert közepén állnak, ez az egész tényleg a katalán modernizmus stílusában épült. Aztán vannak kis, házikószerű egyenkripták egymás mellett a városi polgárságnak, jellemzően mór építészeti hatásokkal. A harmadik rész a legalacsonyabb jövedelműek „egyszemélyes” falüregekbe kialakított koporsóhelyei, melyeket egyedi márványlapokkal zártak le. Végül ezt választottam, mert egyedül ez okozott bennem némi dilemmát.

Ez nem urnatemető, olyan itt nincs, ezért a legfölső sorban már három, négy méter magasan vannak a sírok. Azon töprengtem, hogy vajon hogyan viszik fel oda a virágokat és a mécseseket? Mert szemmel láthatóan felviszik valahogy. Aztán az egyik oldalfalnál felfedeztem a speciális létrát, amit oda lehet gurítani a mindenhol teljesen akadálymentesített temető bármelyik falához. Bár olyat is láttam, hogy valaki hozta otthonról a saját alumíniumlétráját. Azért mostanság, amikor a halottak napja miatt elég nagy lehet arrafelé is a jövés-menés, kíváncsi lennék az egy négyzetméterre jutó létrák számára, meg arra, hogy miként róják le kegyeletüket a felső két sorban lévő sírokhoz egyszerre érkezők. Legalábbis érdekes jelenség lehet, majd egyszer ősszel is arra járok és lefényképezem.

(morpho)