Aki szokott Magyarországon kirándulni, az biztos látott már ovális alakú, Természetvédelmi terület feliratú táblát. Ezeknek a tábláknak a felső harmadában, kék körben egy repülő fehér madár látható. Ez a magyar természetvédelem címermadara, a nagy kócsag. A kócsaghoz való viszonyom meglehetősen összetett. Egyrészt örömteli, másrészt korántsem az, és ezzel a problémával már húsz éve nem tudok mit kezdeni.
Gyerekkoromban minden nyarat a Balatonnál töltöttem és soha nem láttam ott kócsagot. A kócsag ugyanis gázlómadár, alacsony vízben szokott vadászni az apró halakra és nem szereti, hogyha vizes lesz a hasa. Ebből logikusan következik, hogy a Balatonban mindig annyi víz volt, hogy a kócsagok maximum a Kis-Balaton nádasáig jutottak, de a tóra már nem merészkedtek, az nem volt az ő terepük.
Ez így ment egészen 2002-ig, amikoris a megjelenésükben egyébként nagyon is impozáns madarak felbukkantak a Balaton déli partján a hínárosok és horgászstégek környékén. Abban az évben tűnt el ugyanis a tóból először a víz, és a kiszáradt Balaton a kócsagok paradicsomává vált. Na, itt van az anomália. Ha látni akarjuk ezeket a gyönyörű madarakat, akkor le kell mondanunk a vízről. De a kiszáradt tavat meg igazándiból senki sem akarja, és amikor 2004-ben visszaállt a Balaton normális vízszintje, a kócsagok el is húzták a csíkot. Páran még próbálkoztak és szerencsétlenkedtek a kövek között, de a hullámzás végül a legkitartóbb egyedeket is visszazavarta a Kis-Balaton lápvilágába.
Aztán 2012-ben, amikor ismét eltűnt a víz a tóból, a kócsagok peckes lépteikkel újra megjelentek a déli part menti strandokon, levadászva a kiszáradt tó pocsolyaszerű gödreiben rekedt apró halakat. Két év elteltével a víz ismét visszatért a tóba, a kecses fehér madarak pedig, jobb híján, a stégeken és a parton üldögéltek, amíg rájöttek arra, hogy ez már megint nem az ő terepük, és bár néha lehetett látni egy-egy kósza példányt a víz felett repkedni, de inkább csak a vízmélység alakulását ellenőrizték, hogy aztán jelentsék a kollégáknak, hogy most megint a kacsáké a pálya.
A múlt hét végén a Balatonnál jártam, akkor csináltam ezt a képet. A vízbe még nem tudnak beállni, csak a stégekről figyelik a halak vonulását, de a 2021/22-es csapadékmentes tél és a közelgő forró nyár előrevetíti a kócsagok újabb, csapatos megjelenését a Balatonban, ami nem igazán örömteli hír, bármennyire is kedvelem ezeket a madarakat. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, de momentán kb ötven-ötven százalék esélyt adnék arra, hogy a víz kritikus szintre csökken a tóban, vagy esni fog az eső és visszafolyik minden a normál medervágásba. Mindenki döntse el fej vagy írás alapon és dobjon fel egy ötforintos érmét! Kizárólag azzal működik! Aztán nézzétek meg, hogy melyik oldalára esik. Meg fogtok lepődni.
(morpho)
Vaker