Teljesen mindegy, hogy ki lakik a Buckingham-palotában, Londonban semmi sem változik. Legalább is vizuálban vizsgálva. A St. James’s Parkban évtizedek óta pontosan ugyanúgy tolják a BLT szendvicset és küldik utána a whiskyt, és szemmel láthatóan ezzel jól el is vannak. Sokan csinálják azt, hogy mozi vagy színház előtt beiktatnak egy laza pikniket, mintegy megalapozva az előadás okozta esetleges katarzisnak.

© photo by morpho

Ezt egyébként mindig is irigyeltem a britektől, mármint ezt a szemléletet, hogy a hagyománytisztelet és az aktuális kulturális áramlatok nem zárják ki egymást. Miért is tennék? Mert amúgy ihatnának két felvonás közt is whiskyt a színházi büfében, de ez így, a Buckingham-palota tövében valahogy mégis más. Budapesten akkor lehetett ilyen képeket csinálni, amikor a covid alatt bezártak a kocsmák, és az emberek, a közösségi élmények után kutatva, a parkokba jártak sörözni vagy borozni. Sőt, volt, aki megadta a módját és vitte a poharakat is. A különbség csak annyi, hogy ezt muszájból csinálták, és nem ültek be utána egy előadásra. Hát, azt mostanság se nagyon fognak. A tél közeledtével Európa szerte sorban zárnak be a kulturális intézmények, mert nem tudják kigazdálkodni az energiaszámlákat, a nézők meg nem tudják kifizetni a többszörös jegyárakat. Ez mondjuk, a londoniakat annyira nem érinti, mert a meleg óceáni levegőben máshogy élik meg a belépők árképzését, mint a közép-európai országok gázszagú valóságában.

Nem is olyan rég keseregtem, hogy milyen szörnyű, hogy a járvány miatt nincsenek kulturális események, és amíg a zenészek megtanulják, hogy milyen érzés pizzafutárnak lenni, addig a társadalmak zenére, mozira vagy képzőművészetre fogékony rétege, jobb híján, lassan belefullad a gomba módra szaporodó streaming szolgáltatók sorozattengerébe. Erre most az van, hogy alig két évvel később, már megint ugyanaz a helyzet, azzal a különbséggel, hogy nem kell maszkot hordani. A művészmozik és a színházak most is bezárnak, az éttermek és a sportlétesítmények dettó.

Viszont az agyunkat nem tudjuk és nem is akarjuk bezárni márciusig, mert lassan beleőrülünk a sötétségbe. Sőt, van egy komplett generáció, akinek teljesen ellopják a fiatalságát, akik csak nyomokban ismerik meg az egyetemi bulik és a karácsonyi vásárok hangulatát. Az elmúlt négy évben volt itt minden: covid miatt lezárt klubok, őrült időjárás miatt elmaradt szabadtéri koncertek, most meg az elszálló energiaárak miatt télire a rolót lehúzni kényszerülő mozik és színházak. Ennyi idő alatt van, aki lassan elvégzi a középiskolát!

Azon morphondíroztam (bocs), hogy ki kéne találni valami olyan kulturális tevékenységet, ami független a járványoktól, a klímakrízistől és az inflációtól. De mivel mindig a streaminghez keveredtem vissza, eszembe jutottak a parkokban piknikező britek. Lehet, hogy ők már alkalmazzák a megoldást évszázadok óta? Lehet, hogy a közösségi élményhez nem is feltétlenül kell kulturális esemény, hanem elég egy pad, a szendvics és a whisky a St. James’s Parkban? Függetlenül attól, hogy mi megy a mozikban és hogy ki lakik éppen a Buckingham-palotában?

Momentán egyébként senki, mert felújítják az egészet. A király is biztos valamelyik parkban piknikezik Kamillával. Ráadásul a britek olyan szintre fejlesztették már ezt a műfajt, hogy a törzspiknikezőknek emlékpadokat állítanak. A képen látható pad hátulján lévő felirat magyarul így hangzik: „Margaret McLean (1926-2009) emlékére, aki negyven évig élvezhette ezt a parkot a családjával együtt”

(morpho)