Most egyáltalán nem a koncertfotózásról akarom cserélni az eszmét, csak teljesen marginálisan jegyezném meg, hogy egy nagyszínpados koncerten mindig a dobost a legnehezebb normálisan lefényképezni. Többnyire a színpad hátsó traktusába, van betolva a szerkójával együtt, és nagyjából olyan a kihívás, mintha a visszatükröződő kirakaton keresztül a töksötét vasedény üzletben kéne lefényképezni az alvázat bütykölő autószerelőt. Egy csomó rajongó nem is tudja, hogy ki az az ismeretlen ötödik figura a zenekari csoportképeken és kizárásos alapon következtethető csak ki, hogy ő valószínűleg a dobos lehet. Nélküle viszont nincs ritmus és nincs zenekar, szóval elég mostoha egy szerepkör ez a dobolósdi. Ez egyébként megérne egy külön posztot is valamikor, de most erről a srácról ejteném inkább a szót. Őt ugyanis könnyű volt lefotózni, mert simán elvitte a showt! Sőt, mindezt úgy, hogy észre sem vette.

photo by morpho

Dél-Afrikában, a fokvárosi gettóban van egy lelkes, artisztikát kedvelő pedagógusokból álló brigád, akik gyerekeknek kitalált művésztelep szerűséget üzemeltetnek. Foglalkoznak mindennel a festészettől a színjátszásig, a zenétől a táncig. Lehetőséget adnak a helyi, szegénységben élő, de tehetséges gyerkőcöknek, hogy megmutathassák, mit tudnak, és ne kelljen magukban tartani vagy elfojtani ambícióikat. Máshol sem ártana ilyesmivel foglalkozni, de mivel pénz nem nagyon van benne, sőt, inkább nincs, ezért elhivatott és kitartó (szak)emberek kellenek hozzá, amiből meg szintén nem sok van.

Amúgy az EU is érdeklődik a dolog iránt, ezért is pénzelt egy nemzetközi, művészekből és kulturális szakértőkből álló csapatot, hogy 2018-ban a helyszínen tanulmányozza a jelenséget. Na, most, amíg a helyi szervezők egy sötét teremben vázolták a művésztelep működési rendszerét egy rendkívül izgalmas beszélgetésen, és a könyvelés ismertetésének elképesztő története közben már annyira kezdett izzani a levegő, hogy mikor az utókalkulátori munkakör pontos leírásánál tartottak, én kiszivárogtam a teremből és elkezdtem felkutatni a már bent is hallható, picit izgalmasabbnak tűnő dobolás forrását.

Egyébként tényleg nagyon jó az egész cucc. Az udvar egyik sarkában 6-8 év körüli srácok festettek normális ecsettel normális vászonra, miközben egy ácsolt színpadon hasonló korúak szerepjátékot játszottak, és közben több helyről élő zene szólt. És hát, ott volt ez a srác a dobjával. Lehetett vagy kilenc-tíz éves, és egyszerűen lenyűgözött. Nagyon nehéz zenéről úgy írni, hogy nem lehet meghallgatni. Nem tudom belinkelni, nem tudom megmutatni, nem igazán van mihez viszonyítani. Ez talán a zenekritikusok legnagyobb kihívása. Még szerencse, hogy én nem vagyok az! Fotósként viszont tudom, hogy a zenét sokszor igenis le lehet fényképezni az előadón keresztül, de ennél a srácnál ez lehetetlen volt!

1992 óta foglalkozom koncertfotózással, úgyhogy kénytelenek lesztek elhinni nekem, hogy láttam már néhány tehetséget, de amit ez a kissrác leművelt, azzal egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Nem kérte meg rá senki, csak saját kedvtelésből dobolt vagy fél órán keresztül egy szakadt műanyag széken, és hát, egész egyszerűen káprázatos volt! Egyszer csak azt vettem észre, hogy már vagy tíz percen keresztül nézem a keresőn keresztül, és közben teljesen elfelejtettem, hogy néha meg kéne nyomni a gombot. Annyira természetes volt, amit csinált, annyira őszinte és mélyről jövő, hogy talán erre mondják, hogy istenadta őstehetség, már ha van ilyen egyáltalán. Sok mindenki eszembe jutott közben: Airto Moreira, Jack DeJohnette, Al Foster, meg még jó páran a világ legnagyobb jazzdobosai közül. Vajon ők is így kezdték? Egy kongával egy külvárosi gettóban?

Nem tudom, nem is néztem utána, talán nem is fontos. Ami sokkal fontosabb, hogy mi lesz ezzel a kölyökkel? Vajon tovább megy ezen az úton és némi szerencsével a lelkes közönség elismerése mellett a világ legnagyobb színpadjain és fesztiváljain fog dobolni, vagy pár év múlva valamelyik helyi dílernek fog dolgozni, és soha többé nem hallunk felőle semmit? Hogy melyiknek nagyobb az esélye, abba most nem mennék bele, de szerintem azért nagyjából mindenki gyanítja…

(morpho)