A nádi rozogány a hazánkban költő madarak közül az egyik legritkábban lencsevégre kapható fajok közé tartozik. Rejtőzködő életmódot folytató, szinte sosem látható fajról van szó, amelyik nem tűri a fogságot, és alig-alig mutatkozik erdeinkben, így sokáig csak ősöreg halászemberek legendáinak hitték létezését. Aztán a XVIII. század végén gróf Wendelics Sámuel ornitológiai enciklopédiájában külön fejezetet szentelt a nádi rozogány családfakutatásának. Sőt, egy külön rajzot is mellékelt e ritka madárfaj bemutatására, melyet hálószobaablakából megfigyelve hirtelenkedett az éppen ott heverő Aranybulla egyik eredeti példányának utolsó oldalára.

© photo by morpho

Gyerekkori vágyaim között szerepelt, hogy egyszer lencsevégre kapjam e lassan végleg eltűnő, csodás madárfaj egyik példányát. Mivel a nádi rozogány közismerten kerüli az embert, a rejtett madárles megépítése volt az első komoly feladat, amelyet meg kellett oldani a siker érdekében. Nyílt titok, hogy a madár kedvel a verőfényes erdőszélen sütkérezni, ezért a rejtekhelyet úgy kellett megépíteni, hogy egyrészt a nap a madár felé süssön, másrészt a szél felém fújjon, hogy a nádi rozogány nehogy megérezze a mindent átható emberszagot. Köztudott, hogy Balatonmáriafürdő e ritka madárfaj egyik legsűrűbb előfordulási helye Magyarországon, ezért ott kezdtem bele a lombokból és nádszálakból álló bunker felépítésébe, amit a speciális halszájoptika beszerzése, majd beépítése követett.

Második lépés volt a beszoktatás. Az árvaszúnyogból és csattanó maszlagból álló speciális etetőkeveréket minden hajnalban szét kellett szórni a leshely előtti területen, hogy a rozogány kedvenc csemegéjét megérezve, igen nagy eséllyel járjon oda falatozni. Ez persze önmagában még nem garancia a sikerre, de mégis egy lépéssel közelebb vitt gyerekkori álmom megvalósítása felé. A legnehezebb feladat egyébként az volt, hogy be kellett szereznem egy különleges állványzatot, melyet mogyoróbokornak álcázva pompás leszállóhelyet biztosítottam e földre sosem szálló, ravasz madár jó minőségű portréjának elkészítéséhez.

Minden hajnalban, közvetlenül napfelkelte előtt egy-két órával kimentem a lesre, de az első két hónapomat a totális sikertelenség jellemezte. Ráadásul majd minden nap esett az eső, ami köztudottan rejtekhelyén tartja a nádi rozogányt. A kezdeti sikertelenséget követően megkíséreltem a naplemente körüli órákban becserkészni a madarat, így minden délutánomat szinte a hullamerevség állapotában a madárlesen töltöttem. Nem szabad ugyanis megmozdulni, mert a legkisebb mozdulat is távol tartja a nádi rozogányt a lestől. Az első félév teljes kudarcba fulladt. Egyszer már majdnem találkoztam valakivel, akinek már majdnem meséltek erről a madárról, de aztán kiderült, hogy az egész kacsa volt, és az illető csak népszerűsködni akart. Nem vagyok egy feladós típus, de őszintén mondom, hogy a második év után már majdnem ott tartottam, hogy veszni hagyom az egész rozogány projektet, amikor a legváratlanabb pillanatban mosolygott rám a szerencse. Éppen a filmet fűztem be ebéd után a fényképezőgépbe, amikor élességállítás közben egy sötét árnyat vettem észre a mogyoróbokornak álcázott állványon. Abban a pillanatban, amint a kép élesre állt, rutinszerűen megnyomtam az exponáló gombot. A gép kattanásának hangjára az érzékeny madár azonnal tovaröppent.

Verejtékező homlokkal, kipirult arccal rohantam a laborba lehívni a negatívot és szorítottam, hogy a C-41-es eljárás végét siker koronázza. Rettegtem nehogy úgy járjak, mint Robert Capa a normandiai partraszállás alkalmával készült képeivel. Azért lássuk be, hogy itt mégis csak egy nádi rozogányról volt szó! Egyetlen kockát sikerült készítenem a madárról, amelyik azóta is tudományos tanulmányok és doktori disszertációk tucatjaiban szerepelt. Nagyon sokan kérdezték már tőlem, hogy miként sikerült elkészítenem ezt a képet. Hát, most megosztottam a titkot. Elsősorban munka, kitartás és elhivatottság kell egy ilyen sikerhez.

Ha kérdezitek, igen, nagyon sok energiát kivett belőlem ez a kép, nagyon fárasztó volt. Azt gondolom, hogy most rám is fér egy kis pihenés, úgyhogy a KÉP-regény rovat kiveszi nyári szabadságát és augusztus végéig pihenőre vonul. Addig is új képek és új történetek reményében mindenkinek kellemes, vírusmentes nyarat kíván, a morpho.

(morpho)