Van olyan, hogy British Museum. Egy nagy izé London közepén, telis-tele turistákkal, és ott figyel a rosette-i kő, aminek segítségével Jean-François Champollion megfejtette a hieroglifák jelentését. Abba most nem mennék bele, hogy egy Egyiptomban talált felbecsülhetetlen régészeti emléket a franciák és a britek egymással versengve loptak ki Egyiptomból, hogy aztán végül 1802-ben a British Museum-ban kössön ki. Pont ilyen eséllyel lehetne akár a Louvre-ban is, csak itt az angolok ügyesebben loptak. Kábé mindent hazavittek, ami mozdítható, mindezt a kormányaik aktív részvételével. Kafa, mi? De ez most nem szerves része ennek a posztnak, csak eszembe jutott.

photo by morpho & Pihe

Amiről írni akarok, az a képen is látható 100 millió fontért összegründolt üvegtető, amivel a múzeum belső udvara Európa legnagyobb fedett közösségi tere lett, melyet 2000. december 6-án nyitott meg a királynő személyesen.

A British Museumba csak akkor megy az ember, ha valami új kiállítás nyílik, vagy ha üvegtetőt akar fényképezni. (A büfében zseniális a tea és a sonkás bagel, de ez itt, most marginális.) Annyit még hozzátennék a történethez, hogy Londonról köztudott, hogy nem igazán a verőfény városa. Azt mindenesetre semmiképpen nem lehet ráfogni, hogy délelőtt 11 és du 15 óra közt kizárólag dupla uv szűrős extra faktorú naptejjel alaposan átkenve tartózkodhatunk az utcán. A napfénytetőnek, meg hogy napfénytető szerűen tudjon működni, napfény kell. Ugye! Így aztán mikor az ember napfénytetőt akar fényképezni Londonban, akkor jobban teszi, ha eleve a bekódolt kudarc opciójával indul neki a történetnek. Így kevésbé szorul az ember arca ökölbe a ködös valóság láttán.

Aztán van az az eset, amikor az ember gyerekestül megy múzeumba, és „véletlenül” van nála egy fényképezőgép. Na, ez a nyerő! Mikor a gyerek nem hajlandó megmaradni a babakocsiban, és már az egyébként birkatürelmű japán turisták is csak kényszeredetten somolyognak, és muszáj kihámozni az üvöltő gyerkőcöt a kocsiból, míg közben persze elszakad az övcsatom és leöntöm magam forró teával…Na, akkor hirtelen kisüt a nap!

A fiatalúr amúgy elég jól tűrte a dolgot, kár hogy én már kevésbé. Viszont a fények legalább tényleg szépek voltak. Mert mint tudjuk, ugye: A fények makacs dolgok.

Ezzel a fényes poszttal kíván mindenkinek boldog karácsonyt a morpho!

(Boldog új évet még nem, mert a jövő héten még betolok valamit ide, a blogtérbe! : ) )