Reklám a Forma 1-es közvetítés alatt: „Az autó tartalmazott gépjárművédelmi kialakítást” „Önerőből lophatatlanná tesszük autóját”

Hogy mit tetszenek csinálni a mivel? A micsoda tartalmazott micsodát? Hogy mi van??

Na, erről jutott eszembe az alábbi kis szösszenet a magyar sajtó ezredfordulót követő, erősen átértelmezett korszakából….

2003 magasságában volt szerencsém belekóstolni a magyar sajtó egy olyan szegmensébe, ami teljesen más dimenzióba emelte az újságkészítésről korábban kialakult elképzeléseimet. A Budapesti Nap című viszonylatnál a szakmai hozzánemértés és az ostoba, rosszindulatú amatőrizmus olyan mély bugyraiba kellett alámerülnöm, ami azóta is a „hogyan ne csináljunk valamit” kezdetű örökbecsű gondolatiság zsinórmértékének tekinthető! Láttam már olyat, hogy egy lapnál alkalmatlan rovat- és egyéb vezetők dolgoztak, de hogy ez alapkövetelmény legyen, az azért erősen meglepett! A napi lapkészítés során olyan érzésem volt, mintha a Benny Hill Show permanens, soha véget nem érő forgatásába csöppentem volna, ahol a szereplők abban a hitben éltek, hogy a végén ez az egész majd jó lesz. Na, de ne is szaporítsuk a bötűt, inkább nézzük meg, hogy is nem működött ez a gyakorlatban!

2003 áprilisában volt egy Bryan Adams koncert Budapesten. Bár én ritkán fényképeztem a lapba, inkább szerkesztettem, de ez esetben kivételt tettem, és magam készítettem el a kurvajó koncertfotókat. Másnap délelőtt a magát kulturális rovatvezetőnek képzelő hölgy berajzolta az oldaltervet, ahol két hasábos állóra tervezte a Bryan Adams képet. Ok, kerestem egy képet és betördeltük az oldalt, ami akkor kb így nézett ki (nagyításhoz kattints a képre) :

Pöpec, nem? Én aznap délelőttös voltam, olyan egy körül leléptem és hátrahagytam az egész kócerájt. Aztán másnap, mikor fellapoztam az újságot az első gondolatom az volt, hogy van valahol egy kandi kamera, ami a csak nekem kinyomtatott olyságra adott reakciómat hivatott rögzíteni. Sajnos nem volt kamera, az újság nagyon is valódi volt, sőt! A betördelt oldal ugyanis nyomtatásban így nézett ki:

Ráadásul ehhez az izéhez még a nevemet is kiírták, ami külön megdobogtatta kicsi szívecskémet. Mindenesetre kíváncsi voltam, hogy miként jutottunk idáig, úgyhogy kikerestem a tördelési előzményeket, konzultáltam a tördelőkkel, és most vázolnám is a folyamatot:

A kulturális rovatvezetők Thália-Da Vinci-Hemingway nagydíjas gyöngyszeme rádöbbent olyan délután három körül, hogy hát, van egy fél oldalas hirdetés is az oldalon, ami ráadásul nem is színes, így a Bryan Adams kép csak fekvőben, fekete fehérben fér el. Meg is vágták azon mód a következőre.

Nem, nem kérdezték meg a kollégámat, aki akkor már bőven bent volt. Isten ments, sőt inkább tovább csapatták a kreativitásbombákat! Történt ugyanis, hogy az egész stáb leggyengébb pontja, a szerepkörét kitűnően alakító „felelős szerkesztő” (azért tettem idézőjelbe, mert ugyan felelősséget nem vállalt semmiért, de legalább a szerkesztésről gőze nem volt) szóval, ő kitalálta, hogy egy barátja írt valami kurvajó anyagot a bakonyvakaréksarjai helyi színjátszó kör vezetőjének másodunokahúgáról, ezért húzzuk meg a Bryan Adams anyagot, arról különben se tudja, hogy kicsoda. (Senkiről nem tudta, de ez most marginális.) Így aztán saját hatáskörben utasította szerencsétlen tördelőt, hogy csináljon egyhasábos állót Bryan Adams-ből! Az eredmény máris megfigyelhető:

Kezdett alakulni a dolog. Ha bent vagyok, ez nyilván már idáig se jut el, de mivel nem voltam, ezért a történet vége még csak nem is látszott. Már így is szar az egész, felrúgva a szakmaiság minden morzsája, de ha már ilyen jól belekezdtünk a szétbarmolásba, barmoljuk szét rendesen! Történt ugyanis, hogy a tördelő hazament, helyette megérkezett az esti műszak abban a hitben, hogy a kulturális oldalak már készen vannak. Csakhogy az aznapi lapszerkesztő, akinek nagyjából annyi köze volt egy újsághoz, mint átlagos politikusnak az üvegzsebhez, kitalálta, hogy bele kéne még írni a Bryan Adams cikkbe, hogy mennyien voltak a csarnokban számszakilag illetve mennyi sört adtak el a büfében. Biztos kezébe került csórikámnak valami korábbi fesztiválos kimutatás a fogyasztásról meg a nézőszámról, és mivel életében nem volt még koncerten, azt hitte a hülyéje, hogy ezt mindig oda kell pakolni egy kis táblázatban. Nem gond, ha nincs hely neki, végül is kicsit meghúzzuk a képet, és meg is oldódik a „probléma”. Tördelők gyöngye pedig nem sikított fel, hogy ezt a képet már nincs hova vágni! Nem, sőt kurva nagy kreativitással az alábbi oldalt rakta össze!:

Viszont szegényke annyira hülye volt, hogy nem fixálta le a kép helyét az oldalban, ezért az elcsúszott és végül a fenti második opcióban megfigyelhető változat jelent meg. Az imprimatúrát amúgy aláírta a felelős szerkesztő, a napi lapszerkesztő és a vezető tördelő is. Szép munka! Azóta is csodálom az újító merészséget. Szerencsére aztán valahogy elfelejtették az embereket kifizetni, és mikor a „felelős szerkesztő” a fizetések elmaradása kapcsán „pénzszervezési nehézségekről” és szintén semmit nem jelentő „kifizetések körüli turbulenciákról” kezdett hazudozni, hirtelen felindulásból felmondtam és írtam egy nyilvános levelet, ahol mindenkit, de leginkább „felelős szerkesztőt” elküldtem a picsába. Tanulságos történet volt, az viszont megnyugtat valahol, hogy a vezető beosztásban „dolgozó” haknibajnokok azóta bőrdíszműáruk kiskereskedelmével sem foglalkoznak. Pedig mekkora ászok voltak! Istenem!

(morpho)