Nem tudom, hányan emlékeznek rá, de valamikor a kilencvenes évek végén még rendeztek koncerteket a Budavári Palota Oroszlános udvarában. Szerintem zseniális helyszín volt, nem tudom, hogy miért maradt ez abba, de nekem még volt hozzá szerencsém, meg persze maradt néhány fényképem is. Ezt a képet tudatosan kerestem meg. Annak ellenére, hogy nincs rajta világsztár, és őszintén szólva lövésem sincs, hogy hívják ezt a világosító formát, aki a színpad felett rögzített lámpasort próbálja beállítani. De ez nem is fontos igazán. 1997-et írtunk, Orszáczky Jackie...

Sok egyéb rendezvénnyel egyetemben, elmaradt idén Londonban a hagyományos evezősverseny a Temzén. Ki ne hallott volna még arról a világhírű összecsapásról, amit az Oxford és a Cambridge egyetemek evezős csapatai évről évre megrendeznek, alig 1829 óta? Budapesten is elmarad idén az egyetemi evezősverseny, de nem kell ezen nagyon meglepődni, mert nem is rendezték volna meg, mint ahogy nem volt már tavaly sem. Akkor meg hogy lehet, hogy nekem van erről a budapesti izéről egy fényképem 1998-ból? Kicsit utánanéztem a dolognak, és nem igazán tudom, hogy ez most akkor...

„Délután jön hozzám a Szilágyi István interjúzni, le kéne fényképezni.” - Vetette oda mintegy foghegyről a szerkesztőségi büfében GNL kolléga, miközben ki sem látszottam a vodkás tükörtojásomból. „Aha, az kafa. És egyébként ki az?” Esküszöm, előtte bele sem gondoltam, hogy Lópici Gáspárt nem is így hívják, és ő nem is plakátragasztó, hanem egy színész. Azt is csak később raktam össze, hogy a Tenkes kapitányában is ő játszott. A kedves hülyét senki nem hozta nála jobban Magyarországon. Legalább is az én gyerekkoromban biztosan nem. ©...

Ez valami hihetetlen volt! Valami hasonlóról szoktak álmodozni a borbarátok a vasárnapi ebéd utáni szendergés közben. Legalább is én ezt gondolom. Na, nem mintha nem lennék borbarát, sőt nagyon is az vagyok, de az ilyen szituáció igazán csak akkor eget rengető, ha jó előre fel tud rá készülni az ember, hogy amikor végre elérkezik a pillanat, akkor teljes egészében rá tudjon hangolódni, mint szenvedélyes szerencsejátékos a szombati lottóhúzásra. Na, most én úgy húztam ki a főnyereményt, hogy még csak nem is lottóztam. © photo by morpho Az egész...

Írhattam volna verklit is, csak akkor túl kéne magyarázni az egészet. T. Szabó Ervinről, az elmesélhetetlen életművészről találtam egy hülye képet, és hát, a hozzá tartozó sztori is elég hülyének tűnik, de ennek eldöntését inkább az olvasókra bíznám. Ha valakinek nem mond semmit a neve, az ne izgulja túl magát. A budapesti undergroundon és néhány kisebb filmszerepen kívül leginkább onnan ismert, hogy ő a Moszkva tér című filmben feltűnt Szabó Simon színész-rendező apukája. © photo by morpho T. Szabó Ervinről írtam már korábban, és hát,...

© photo by morpho

Amikor valakinek folyamatosan a vesédben van a könyöke, az nem jó. Maradjunk annyiban, hogy én nem szeretem. Ha közben olyan helyen vagy, ahol nem igazán lehet ennek a problémának hangot adni, az tovább fokozza a diszkomfort érzést, de ha egyidejűleg még fényképezned is kell egy véges idejű protokoll eseményt, ami elég erőteljes koncentrációt igényel, akkor már talán mindenki átérezheti, hogy milyen idegi és mentális állapotba kerültem 1998 március harmadikán a Pesti Vigadóban. Nem volt jó, na! Pedig maga az esemény elég jónak ígérkezett, mert hát, nem sokszor...

Oké, én is tudom, hogy ez tulajdonképpen nem egy kép, hanem kettő, de egyrészt volt már ilyen, másrész így sokkal könnyebb megmutatni, amiről az alábbi sorok szólnak, különben is, a két úr egy időben volt egy színpadon, csak nem tették meg nekem azt a szívességet, hogy koncert közben lehessen róluk közös képet csinálni, vagy lehetett volna, csak nem vettem észre! 1993-ban jártunk, a hetvenes évek legendás jazz-rock formációja a Mini együttes tartotta 25 éves jubileumi koncertjét a Budapest Sportcsarnokban, ami a jelenlegi Papp László sportaréna helyén állt,...

Mielőtt bárki elkezdené olvasni ezt a posztot, csukja be a szemét és képzelje azt, hogy nincs karanténba zárva, és minden úgy zajlik, ahogy vírusmentes időkben szokott! Nem az a fő probléma ezzel, hogy én nem értem. Vagyok még így egy halom dologgal, aztán mégsem érdekel kb senkit. Itten az a fő probléma, hogy akárkit kérdeztem meg erről, már aki ezt versenyszerűen műveli, még senki sem tudott konkrét választ adni arra a kérdésre, hogy: Miért is csinálod ezt te tulajdonképpen? Még a leglogikusabb talán az volt, hogy hát azért, mert más is ezt csinálja....

Van olyan, hogy nem a képnek van története, hanem a történetnek képe. Már, persze ha történetnek lehet tekinteni azt az élethelyzetet, ha valaki hajléktalan. Igen, tudom, hogy minden hajléktalannak saját története van, ezért ezt a gondolatot el is engedném. Egyébként sem szokta minden homeless felkelteni fotográfiai érdeklődésemet, de ha valaki egy utcai könyvtárba kvártélyozza be magát, annak azért van egyfajta sajátos, méltósággal teli bája. Erre mondják, hogy egy úr a pokolban is úr, avagy a tudás az utcán is hatalom. photo by morpho Furcsa időket...