Könyvek

sziget-nemzedék (2000)

  • 2014-04-25

Aki ma ismeri meg, hitetlenkedve hallgatja a „régi” Szigetről szóló történeteket. Aki ott volt, sóhajtozva gondol vissza azokra az évekre. Hegedűs Ákos/morpho első fotóalbuma a Sziget fesztivál kezdeti éveinek történeteit örökíti meg az apró egyéni emlékektől a nagyszínpad előtt hömpölygő tömegekig. Ez a fekete-fehér fotóalbum az első könyv volt, amelyet a Sziget fesztiválról készítettek – annak kezdeti tétova lépéseitől egészen a megafesztivál kialakulásáig tartó első időszakát dolgozza fel. Mivel a két szerző ekkortájt napilapoknak tudósított, a fesztivál minden egyes napját a helyszínen töltötte. Szinte együtt éltek a szervezők, a fellépők és a közönség minden egyes pillanatával. Ezekből a pillanatokból állt össze a könyv gerince. Korábban ilyen jellegű fényképalbumot nemigen adtak ki Magyarországon, amelyben a fesztivál – mind a közönség, mind a fellépők részéről – a maga naturális részleteiben jelenik meg. Még soha nem fordult meg ennyi sztár ilyen rövid időn belül Magyarországon, mint ezekben az években, így GNL szinte habzsolta az interjúalanyokat. Beszélgetőpartnere volt többek között Slash, David Bowie, John Cale, Paul Kantner, Peter Hammill, Patti Smith és Coolio. A Sziget fesztivál első évei a két szerző számára sokkal izgalmasabbak és érdekesebbek voltak, mint a jelenlegi multikulti megafeszt.

Szerepi Hella