Ami azt illeti, ez sem tegnap volt, de az internet úgy látszik, tényleg nem felejt, mert simán megtaláltam az egykori beharangozót: „A Trafó, Kortárs Művészetek Háza (Bp. IX., Liliom u. 41.) 2001. március 18-án este 8-tól a Barbara Thompson’s Paraphernalia valamint a Jean-Luc Ponty Group zenei produkció helyszíne lesz”.  Mielőtt elmerülnék a dolog drámaiságában, felvillantanék a mai történet főszereplőjéről egy röpke előtörténetet.

© photo by morpho

Barbara Thompson (1944. július 27.) angol jazz szaxofonművész. A Royal College of Music-on szaxofon és klasszikus zeneszerzést tanult, de Duke Ellington és John Coltrane zenéje miatt érdeklődése a jazz és a szaxofon felé fordult. Nem mondom, hogy példa nélküli, hogy egy nő ilyen szintre jusson ezen a hangszeren, de a fúvós szekcióból merített minta alapján, színpadi teljesítménnyel lenyűgözni rajta kívül kizárólag uraknak sikerült. Ráadásul 1967-ben feleségül ment Jon Hiseman-hoz, a Colosseum együttes alapító dobosához, és több mint ötven éven át, Hiseman 2018. júniusában bekövetkezett haláláig együtt is maradtak. Így a Colosseum lemezein is többször vendégeskedett, míg aztán 1978-ban megjelent saját formációja a kisebb-nagyobb kihagyásokkal a mai napig létező Barbara Thompson’s Paraphernalia első lemeze.

Újságíró barátom Göbölyös N László nagy kedvence volt Barbara Thompson, tulajdonképpen rajta keresztül ismertem meg a munkásságát, és azt is neki köszönhetem, hogy 1996-ban személyesen is találkozhattam vele. Aztán érkezett egy szörnyű hír: Barbara Thompson parkinson kórral küzd és ugyan 2001-ben még végigcsinál egy búcsúturnét, de azt követően felhagy a színpadi muzsikával. Igazi pofánvágós infó. Az egyetlen pozitív tartalma az volt, hogy Barbara utolsó turnéja Budapestet is érinti, így legalább személyesen is el tud tőle búcsúzni a magyar közönség. Ráadásul nem akárkivel rakták párba aznap estére, hanem az egyik legismertebb francia dzsessz-zenészszel, a hegedű-virtuóz Jean-Luc Ponty-val.

Több problémám is akadt ezzel az egész Barbara Thompson / Jean-Luc Ponty történettel, hirtelen nem is tudom, hol kezdjem. Először is nem tudtam rá bejutni. Na, nem közönségként, az a hatalmas érdeklődés miatt eleve esélytelen volt, ráadásul én fényképezni is akartam, ami meg, ugye, számszakilag limitálva van a sajtóorgánumok között, én meg akkor éppen szabadúszó voltam, ami nem igazán segít egy ilyen helyzetben. Sok ilyen szitut megoldottam korábban, de ez itt reménytelennek tűnt.  Aztán eszembe jutott egy felettébb nyakatekert megoldás, de ez megér egy külön sztorit a jövő heti KÉP-regényben. A lényeg az, hogy végül bejutottam és nehéz szavakba önteni, hogy mit is éreztem akkor, amikor ezt a képet csináltam Barbara Thompsonról. Mikor tudod, hogy egy korszakos zseni hamarosan már nem tudja úgy használni a hangszerét, ahogy mindig is tudta, és le kell mondania élete értelméről.

Ezen a ponton, amikor már minden elúszni látszik, sosem jön pozitív fordulat. Kivéve ezt az esetet! Barbara Thompson a turné leteltével speciális kezelést kapott, és annyira jól lett, hogy két év múlva visszatért a színpadra, sőt, amikor a Colosseum korábbi szaxofonosa Dick Heckstall-Smith 2004 decemberében meghalt, a zenekar állandó tagja lett. A Paraphernalia azóta is létezik, és bár a covid járvány erős gátakat szabott az élő zenének, Barbara Thompson 2019-ben még simán színpadon állt.

Hogy végül hogyan jutottam be fotózni a Trafóba és mi történt az est másik fellépőjével, Jean-Luc Ponty-val, azt a jövő héten elmesélem!

(morpho)