MORPHOBLOG

KÉP-regény: Londoni álom

  • 2022-03-25

Ez a kép ékes bizonyítéka, hogy a londoni rendőrséget is érhetik váratlan események, olyanok, amit tuti, hogy nem elemeztek ki részletesen a kiképzésen. Bár a váratlanságban lehet, hogy csak félig van igazam, hiszen egyikük pont olyan merő unalommal szemléli a színes szürreált, mint egy átlagos zsebtolvajt, de a kollégája szemmel láthatóan meghatottan hazagondol. Pedig ez is ugyanolyan unalmas napnak indult, mint a többi, erre tessék! Van itt a gyermeki rácsodálkozástól kezdve az angol hidegvéren át minden, ami csak belefér egy londoni rendőr lelkivilágába.


© photo by morpho

A kép teljesen véletlenül készült, eredetileg csak a rendőröket akartam lefényképezni, aztán a semmiből megjelent egy nagy színes izé, én meg reflexből megnyomtam a gombot. Csak utólag vettem észre, hogy egy hatalmas szappanbuborékot fújt oda a szél.

Most már csak az a kérdés, hogy miként kerül egy hatalmas szappanbuborék a londoni rendőrök orra elé? Jellemzően nyilván sehogy, erősen szürreális az egész, de azért erre is van tudományos magyarázat. A Covid lezárásokat végre Londonban is feloldották, a kiürült utcák lassan megtelnek emberekkel, kezdenek visszaszivárogni a turisták, és minden, ami velük együtt jár. Megnyitottak a streetfood árusító helyek, újra van piac Notting Hillben, a Portobello Roadon, és a múzeumok is fogadják a látogatókat.

Lassan beindul a város, és ezzel együtt visszatértek az utcákra a bubble man brigádok. A buborékos fiúk már úgy tartoznak hozzá Londonhoz, mint a Big Ben vagy a Tate Modern. A nagyüzemi, köztéri óriás szappanbuborék gyártás egy igen népszerű és meglehetősen könnyen elsajátítható turistacsalogató módszer. Éjjel-nappal lehet tolni, végülis nem egy nagy mutatvány, csak szappan és víz, meg nagy műanyag karikák kellenek hozzá, aztán ki lehet tenni a kalapot. Nem igényel sem kézügyességet, vagy hangszeres tudást, sőt még énekelni sem kell tudni hozzá.

Először Amerikában, Woodstockban láttam ilyet még 1994-ben, de akkor még nem volt jellemző az európai nagyvárosokra. Azóta már lassan minden sarkon látni egy bubble mant. A húzás ügyes, mert a gyerekek imádják, ahogy szaladgálnak a nagy buborékok után, a szülők meg előbb-utóbb szórnak a kalapba némi aprót. Egyébként én bírom ezeket az arcokat, jellemzően vicces külsejű fiatal srácok, akik színes buborékokba öltöztetik a tompán szürke, unalmas utcákat is.

Na, egy ilyen óriási buborékot fújt oda a szél, csak nem tudom, hogy honnan, mert nem láttam a közelben egyetlen buborékos embert sem. Aztán kiderült, hogy mégis volt egy, vagy száz méterre a rendőröktől. Tulajdonképpen az egész Trafalgar teret keresztülrepülte ez a buborék anélkül, hogy elillant volna. Olyan volt, mintha álmodtuk volna az egészet. Az ilyen álmodozós, meghökkentő mesében csak az a rossz, hogy a végén mégiscsak kipukkad az egész. Kár érte. Azért még halványan felhívnám a figyelmet, mintegy a jelenkor lenyomataként az előtérben áthaladó, behunyt szemmel zenét hallgató fiatalemberre, aki már észre sem veszi az élet apró csodáit. Még szerencse, hogy nálam volt egy fényképezőgép.

(morpho)

Vaker

Az email címed nem lesz nyilvános. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező