Magyarország hamarosan választ! Na, nem mintha ez akkora nagy kaland lenne. Normális, működő demokráciákban, ahol a politikusok csak idényjellegű munkának tekintik a miniszterelnökséget, egy választás nem szokott túl nagy változásokat hozni, ezért nem is tolják túl. Az emberek pont ugyanúgy élnek tovább másnap, mint előtte, max máshogy hívnak néhány minisztert. És akkor mi van? Tegnap a Zsuzsika is elment a bérszámfejtésről, és egyelőre a Terike helyettesíti, amíg nem találunk megnyugtató megoldást. És? Akkor nem kapnak zsetont a keményen dolgozó kisemberek? Dehogynem! Ez kb ennyi. Sosem értettem, hogy a politikusok hogy tudják elhitetni a társadalom egy részével, hogy az ő munkájuk sokkal fontosabb másokénál, sőt, az ország sorsa múlik azon, hogy Ő és Ő és csakis Ő álljon a kapitányi hídon, mert különben vége a világnak. Lásd még: Lenin a hős, ki csak népének élt!
Miközben a valóság az, hogy a trágyagilisztákat a horogra tűzzük, és nem visszük moziba, meg vacsorázni! Pláne nem babusgatjuk őket lefekvés előtt! Épp elég undorító az összes ahhoz, hogy még gumikesztyűvel is nehéz a fekáliából kihalászni bármelyiket, nem hogy beleszeretni! Persze mindenki abba lesz szerelmes, akibe akar, vagy aki hagyja, de felhívnám a gilisztakedvelők figyelmét, hogy ezek a bőrizom tömlők nem csak büdösek, de hazudnak is! Sőt! Mást se nagyon csinálnak.

A folyamatos félrevezetés a politikusi túlélés lényege, és ez régen sem volt másképp.

photo by morpho

A régi választási képek közt kutattam, és egy 24 évvel ezelőtti darab keveredett a kezembe Csurka István bal kezéről. Na, igen! Régen se szerették a sajtót bukta közben, de legalább nem hazudták azt, hogy kék az ég, és józan vagyok. Az más kérdés, hogy a munkámon kívül semmi olyat nem csináltam, amiért ki kellett volna engem dobni a miép választási központjából, de mégis ez történt, sőt, Tomival, az olyságíró emberrel mindkettőnket külön-külön is kivágtak, két teljesen más ok miatt. Pedig semmi más célunk nem volt, mint megkérdezni a pártok vezetőit, hogy miként értékelik a választás első fordulójának eredményeit.

1994-ben a miépesek erősen bizakodtak a jó szereplésben. Olyan hangokat is lehetett hallani párton belülről, hogy akár a 8-10 százalékos listás eredményt is el tudják majd érni. Na, ennek tükrében indultunk Tomival miéplesre, kb egy órával urnazárás után. A miép központban, meglepő módon már érkeztünkkor tetőfokára hágott a hangulat, pedig ezt logikusan semmi nem indokolta. Az exitpolok szerint a párt a parlamentbe sem jutott be, még a 2 százalékot sem érte el. De hát a magyar ember sírva vígad, vagy mi, így aztán ennek tükrében keresgéltük a pártelnököt, hogy hát ő mégis hogyan látja ezt az egészet. Őt nem találtuk, viszont odajött hozzánk az azóta színigazgató úr és megkérdezte, hogy mégis hogy jöttünk mi be ide, és mégis milyen dolog az, hogy az akkreditált újságíró a párt nyilvános eseményén interjút, meg fényképet akar csinálni.

Hát, nehéz ilyenkor sajtómunkásnak lenni, az biztos. Az azóta színigazgató úr gyorsan intézkedett is, hogy ugyan a biztonsági személyzet igazán kirakhatna minket a teremből. De engem csak akkor dobtak ki, amikor az asztalnál szomorkodó Csurkáról akartam egy képet csinálni, akit annyira megzavarhatott a sajtónyilvános esemény, hogy egy hirtelen mozdulattal eltakarta az arcát, és mivel én közben reflexből megnyomtam a gombot, azon mód kidobatott a teremből.

Amint kifelé kísértek, Tomi épp azt a kérdést tette fel a párt egyik potentátjának, hogy: „Ne haragudjon, de nem láttam a legfrissebb adatokat, hol is állnak most önök, egy egész mennyi százalékon?” A válasz már nem érkezett meg, ugyanis azzal a lendülettel Tomit is kivágták a teremből. Így az utcán osztottuk meg egymással tapasztalatainkat a ’94 évi parlamenti választások miépre gyakorolt hatásáról.

Egyébként nem mintha jelentősége lenne, de abban az évben az mszp nyert, és a parlament balra ment. A miép végül 1,58 százalékot kapott.

(morpho)