Amikor az ember szafarira megy, akkor jellemzően azzal a célzattal teszi, hogy mindenféle afrikai vadakat nézegessen, ráadásul mindezt anélkül, hogy közben rácsok, üvegfal, vagy valami egyéb elkerítő megoldás bezavarna a látómezőbe. Nagyjából ez különbözteti meg az állatkerttől az egészet.

Na, most ezt kétféleképpen is lehet realizálni. A legegyszerűbb opció az, hogy az ember befizet egy afrikai szafarira valamelyik nemzeti parkba, majd az utazási iroda lerendezi a cumót, és betolja az arcunkba az oroszlánt, meg az elefántot. Ennek azért van annyi hátulütője, hogy jellemzően kurva drága, és kicsit műanyagból van az egész, de a szállás-utazás-látvány vezérmotívum garantáltan rendben lesz. A másik verzió, amikor az ember önállóan utazik Afrikába és a helyi formák segítségével megy le állatba. Ez kétségkívül jelentősen olcsóbb megoldás. (Viszont felvet néhány olyan, előre nem várt anomáliát, ami erősen felborzolja és a lenézett utazási iroda felé terelgetheti az egyszeri szafarista gondolatait.) Persze utólag ez már utópisztikus felvetés, úgyhogy tegyük is zárójelbe!

A történet logikája a klasszikus Hakuna Matata mentén szerveződik. Van néhány srác Mombasa-ban, akik beszélnek külföldiül és csinálnak egy saját „utazási irodát”. Van egy forma a külvárosi „irodában”, ami vizuális vonzataiban egy aleppói fészerre emlékeztet, közvetlenül bombatámadás után. Na, itt kell megkötni az „üzletet”, aztán a srácok intézik az utazási szálakat. A vicc az egészben, hogy a „hivatalos” irodákhoz képest kb fél áron visznek el ugyanabba a nemzeti parkba, ugyanabba a bungalóba, ahol ugyanazt a kaját adják, mint a zsetonos kuncsaftoknak. Annak ellenére, hogy szemmel láthatóan mindenkit lefizetnek, ez az egész valahogy mégis megéri nekik. Ez azért még a kis magyar valóságból érkező arcokat is gondolkodóba ejti egy picit.

photo by morpho

Az úti cél a Big 5 néven futó formáció becserkészése volt, amire jelen állás szerint vajmi kevés esélye van egy magamfajta Kittenberger ivadéknak. A Big 5, az öt legfontosabb afrikai vadászpréda legendája még valamikor a 19. században alakult ki. Azt az öt állatot sorolták ide, amelyekre anno a legszívesebben vadásztak eleink. (Ez, amúgy, most is így van, csak sokkal többe kerül, mert nagyrészt tilos. Konkrétan a Bivaly, az Oroszlán (naná) a Leopárd, az Orrszarvú és az Elefánt alkotja az ötfős brigádot. Az orrszarvú mára annyira megfogyatkozott, hogy igencsak sok pénz és még több szerencse kell hozzá, hogy az ember természetes körülmények között beleszaladjon egybe, úgyhogy ezt mindjárt az elején ki is húztam a listáról. Hanem a leopárd azért nem teljesen esélytelen! Néha hetekig mindennap látni egyet-egyet, máskor meg két hónapig semmi. A maradék háromból szerencsére még azért akad bőven, bár kétségkívül ők is erős fogyatkozást mutatnak. (Aki már járt a helyszínen, az nagyjából látja, hogy miért, de most nem szeretném ezt a posztot sem környezetvédelmi, sem pedig mikrogazdasági vonulatra terelni.)

Szóval, Johnny, az egyik helyi forma (valamiért szeretnek angolszász neveket adni maguknak), és Dr Erik, a „vadőr”, a két Hakuna Matata szakértő elmagyarázta a mikrobuszban, hogy ez itt már a leopárd birodalma, ami bármelyik pillanatban előbukkanhat, ezért itt megállni kifejezetten tilos, kiszállni pedig nagyjából egy ciánkapszula kettéharapásával ér fel. Na, ebben a pillanatban zuhant kátyúba a jobb hátsó. Előző nap hatalmas esőzések áztatták a szavannát, és a sárral teli gödröket nem lehetett észrevenni. Egy darabig próbálkoztak, hogy valahogy kivigyék a mikrobuszt a gödörből, de hamar kiderült, hogy ezt belülről nem lehet megoldani. Forgott a kerék körbe-körbe, aztán más nem is nagyon történt. Ott rohad az ember, abban a tudatban, hogy mindenhol éhes vadállatok lesik minden rezdülését, ezért kiszállni nem lehet, a mobilok meg térerő híján nem működnek az afrikai nemzeti parkokban. Ez azért elég jó nem?

Aztán egyszer csak megjelent egy másik nyomkereső egység a fák között, akik némi támogatásért cserébe valahogy sutba dobták azt a gigantikusan hatalmas, szörnyű nagy veszélyt, és kb fél óra alatt kitolták a buszt a mocsárból. Nagyjából itt tudatosult bennem, hogy leopárdot én itt ma nem fogok látni, úgyhogy a biztonságpolitikai kérdést gyorsan levettem a napirendről, kiszálltam, és jobb híján lefényképeztem a huzavonát. Az esőzések egyébként állítólag a fák tetejére kergetik a leopárdokat, akik muszájból ott vészelik vagy inkább ott éhezik át, amíg az antilopbőrbe csomagolt löncshús újra arra jár. Hakuna Matata…

(morpho)

Ui: Hakuna matata: milyen gyönyörű szó
Hakuna matata – nem ráz mégis jó
Csak annyit jelent: szép az élet itt lenn
Tiszta élvezet a bölcselet – Hakuna Matata
(szuahéli)