MORPHOBLOG

KÉP-regény: A lánchídi csata 2.0

  • 2017-12-08

Na, nem azért mintha sokszor fényképeztem volna már a Lánchíd alagútjában éneklő soulzenészt, de valahogy tök egyszerűnek képzeltem az egészet. Odamegyek, ő énekel az ablakban, én meg lefényképezem, és annyi. Utána iszunk valamit, aztán hazamegyek. Ez lett volna az eredeti forgatókönyv. A végeredményen szerencsére nem látszik, hogy a hatástanulmányban előre kevésbé jelzett problémákkal is meg kellett küzdenem.

Az egész onnan indult, hogy Subi néha próbál az Alagútban, mert nem zavar senkit a hangos zene, és cimborális alapon be tud jutni az épületbe. Mellékesen ilyen zseniális kilátással próbatermet Magyarországon még nem láttak el, de lényegtelen apróságokra ki figyel oda manapság, amikor alig győzzük kaszabolni a Brüsszelből áramló ellent?… Bocsánat, kicsit elkalandoztam. Szóval, amikor először kiszúrtam, hogy milyen jól látszik Subi az ablakban, nagyjából ezt a képet láttam magam előtt. Így aztán, hogy minden összeállt, már csak meg kellett nyomni a gombot…

Subi 02
photo by morpho

Na, itt kezdődött a probléma. Először is ahonnan a kép készült, az a Lánchíd budai pillérének egy olyan pontja, ahol az állvány egyik lábát az útpályára kellett tenni. Ez az 5-6 másodperces expozíciós idő alatt az átlagos dugóban azért tud némi problémát okozni.

És igen, közben telefonon tartottuk Subival a kapcsolatot, hogy kb maradjon mozdulatlan az ablak előtt és lehetőleg ne figyeljen az olasz turistákra! Akiknek valamiért nagyon megtetszett, hogy én félig a hídon tartom az állványt, és gondolták, ők is kipróbálják. Azt mondjuk, nem igazán értettem, hogy pontosan mit és miért, de az olasz forma és brigádja egy egészen érdekes lánc(híd)reakciót indított be! Tuttó bácsi valamiért elkezdett a dugóban (!) az úttestről Clark Ádám teret fényképezni. Egy taxis elsodorta az olasz állványát, aki ezen valamiért teljesen meglepődött és Nekem (!) kezdett fennhangon olaszul káromkodni és az állványomat lökdösni. Közben a rekesz nyitva volt persze… A taxis sem értette hirtelen, hogy mi van, ezért nyomott egy satut, ami pont arra volt jó, hogy a mögötte haladó kissé instabil, szintén taxis forma nekikoccanjon. Nem tört össze semmi, de a csóka energikusan kiszállt a kocsiból és egy vascsőnek látszó tárggyal rátámadt a kollégára. A kolléga viszont nem az az irodistából képzett buszsofőr típus volt, így aztán gondolta, hogy egy éppen nála lévő franciakulccsal várja a látogatót. Azért lássuk be, manapság franciakulcs nélkül már Londonban sem vezetnek taxit! Szóval, a hátam mögött egymásnak esett a két úrvezető, míg az olasz turisták azt hitték, hogy ez is a pesti folklór része és heves szurkolásba kezdtek, miközben a dugóban figyelő autósok jobb híján egyre többen nyomni kezdték a dudát. Már majdnem elröhögtem magam az egészen, amikor is hirtelen eleredt az eső! Na, jó, ez így nem igaz, pontosítanék: Kurvára esni kezdett! Na, itt megemlítettem Subinak, hogy, majd később visszahívom. Addig ugyanis végig vonalban voltunk.

Egyszer mindenkinek javaslom, hogy próbáljon ki egy hosszú expozíciót úgy, hogy az állvány félig az aszfalton van, közben pedig telefonál úgy, hogy a háta mögött két taxis, olasz turisták gyűrűjében veri egymást franciakulccsal és vascsővel, és hogy teljesen kerek legyen a történet, mindeközben szakad az eső! A fotózás egyébként pont eddig tartott, mert az ömlő eső a folytatást lenullázta. Teljesen őszintén mondom, hogy fogalmam sincs, hogy mindeközben hogyan sikerült így összerakni ezt a képet! Viszont nem kellett túl sokat filózni a képválogatásnál, mert az összes többi expozíció konkrétan használhatatlan lett.

(morpho)

Ez a kép egy több éve készülő sorozat egyik darabja. Kíváncsi voltam, hogyan él manapság egy magyar zenész. A teljes galéria csak egy kattintásra van tőled.

Ui: Jövő héten az aktfestészet alapismereteit fogom felskiccelni, némi atyáskodással megfűszerezve…

Vaker

Az email címed nem lesz nyilvános. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező